Irodalmi Szemle, 2011
2011/6 - ARC - N. Tóth Anikó: Minden kijárat bejárat valahova II. (beszélgetés Hunčík Péterrel)
Minden kijárat bejárat valahova II. 69 gyeit az egyik publikációmra, melyben a cigányokkal foglalkozom, és azért hívott meg, hogy beszéljek arról, amin itthon mindenki röhögött, hogy hajlandó vagyok elmenni Nagymihályra, Iglóra tréningeket csinálni a romáknak. És három napon keresztül erről adtam elő a Harvardon. Van Roger Fishernek egy híres könyve: A sikeres tárgyalás alapjai. (A könyv az egyik leggyakrabban kikölcsönzött könyv az Amerikai Egyesült Államokban!) Egy beszélgetés során valaki megkérdezte tőle, hogy ameny- nyiben mindenkivel kommunikálni kell, talán még Hitlerrel is tárgyalt volna? Fisher pedig azt válaszolta, hogy igen, ha lehetősége lett volna, valószínűleg tárgyalt volna, mert ha csak időt nyer a tárgyalással, az is sokat jelenthet, és bízva a saját szakértelmében, Hitler egy-egy elejtett szavából, egy-egy gesztusából is leszűrhetett volna ezt- azt, ami felfedhette volna a terveit. Az elmúlt negyven évem nagyjából erről szólt, ennek az információgyűjtésnek volt az időszaka. A legfontosabb felismerésem pedig, hogy ne ítélkezzek könnyen, mert minden ítélet egy fal emelése, minden elutasítás egy roló lehúzása. Elég hosszú időmbe telt aztán, míg valahogy el tudtam sajátítani ezt a „technikát”. Az viszont nagy ostobaság, ha az ember be sem engedi a fülébe az ingyen kapott információt. Ez az egyik üzenetem a nálam fiatalabbaknak: az égvilágon semmit nem vesztesz azzal, ha meghallgatod a másikat. A másik pedig az, hogy amikor a ’de’ szócskával kezded a társalgást, akkor már nem a partnered mondandójára összpontosítasz, hanem arra, hogy minél alaposabban kiforgasd vagy megcáfold a szavait. Erről mindenképpen le kell szokni! Megfigyeltem, hogy a partnereim sokkal nyitottabbak, ha nem kérdezek közbe, és nem teszek megjegyzéseket. Sokkal többet elmondanak az adott témáról vagy önmagukról, mint amennyit eredetileg akartak. És nekem csak hallgatnom kell. Meg néha bólogatni hozzá. És ha úgy alakulnak a dolgok, akkor kimondani a varázsszót: elnézést, tévedtem. Vagy: bocsánat, ezt elrontottam. Kerülöm azokat az embereket, akik képtelenek kijelenteni, hogy bocsánat, tévedtem. Az ilyen ember beszéd közben páncélt visel, és reszket. Az ilyen ember betegesen félti a személyiségét. Elutasít minden korrekciót, fél minden változástól, hatalmasra nőtt Énje elnyom mindent és mindenkit. Azt hiszi, hogy kedvelik, pedig a valóságban mindenki utálja és kerüli őt.- Ezzel a szemléleteddel nem vagy egy kicsit magányos farkas?- Magányos farkas az, akinek van két-három igazi barátja?- Miközben úgy tűnik, hogy a fél világ a barátod...- Nem érdemes ebbe belekeseredni. Fő, hogy van pár ember, aki fontos nekem, és akinek én is fontos vagyok. Ott vannak a lányaim: Gabi és Kata. Imádom őket, nagyon nyílt a kapcsolatunk, sokszor elmondják, mi a véleményük rólam, a dolgaimról is bátran beszélhetnek velem, és vice versa, ők is beavatnak a titkaikba. Csodálatos, hogy van anyám, aki kilencvenéves, és szellemileg teljesen épp. Nagyokat szoktunk vitázni politikáról, irodalomról. Aztán ott a feleségem, Gabi. Harminchat éve vagyunk együtt; e hosszú idő alatt sok konfliktusunk volt, de azért mégiscsak megtanultam, hál' istennek, valamit menedzselni.
