Irodalmi Szemle, 2011
2011/6 - ARC - N. Tóth Anikó: Minden kijárat bejárat valahova II. (beszélgetés Hunčík Péterrel)
Minden kijárat bejárat valahova II. 67 különben olyan helyzetbe kerülnek ezek a kisebbségek, hogy nem tudják magukat megvédeni. Mert azt hiszik, ez az anyaország feladata, miközben az nem tudja ezt felvállalni, ám amit nem mer - vagy nem tud? - elmondani a szóban forgó kisebbségeinek, amelyek viszont egyszerűen elfelejtik, hogyan kell megvédeniük a saját érdekeiket. Aztán azok már sem a románokkal, sem a szlovákokkal, sem a szerbekkel szemben nem tudnak védekezni. Az én javaslatom az volt, hogy az anyanemzetnek „egyen- rangúsítania” kell a kisebbségeit, és világosan meg kell határoznia, hogy kinek milyen feladata lesz a jövőben. Egyszerűen el kell fogadni a tényt, hogy nem lehet Budapestről irányítani, mondjuk, a Nyitra környéki magyarokat. Ezzel az írással semmiképp sem azt akartam mondani, hogy olvadjunk be, asszimilálódjunk, hanem pont az ellenkezőjét. Az ipolysági zsinagógában, a zsidó templomban elhelyezett magyar arc- képcsarnoknak is ez a lényege, ez az én szívem vágya, hogy szeretnék egy olyan országban élni, hogy akár zsidóként, homoszexuálisként, kisebbségiként megtarthassam az identitásomat, és azt mindenki fogadja el, vagy legalább csöndben tolerálja. Ezt sajnos nem látom, és az összes kínom ebből fakad, ebből fakadnak a kommunikációs kitörési kísérleteim, ebből a televízió, a színház, az íráskényszer. Ez vagyok én.- Az élő irodalomhoz való viszonyodról is beszéljünk. Mikor ismerkedtél meg Václav Havellel?- 1989-ben Pozsonyban. Bejött a Nap című lap szerkesztőségébe, melynek főszerkesztői székébe teljesen véletlenül pottyantam bele, mert a többieknek: Szigeti Lacinak, Tóth Karcsinak, Öllős Lacinak, Nagy Lacinak már megvolt a maga funkciója. Szóval, megint olyan valami maradt rám, amihez semmit sem konyítottam. Havel meg az első pozsonyi látogatása alkalmával eljött a szerkesztőségünkbe, mivel azt mondták neki, hogy már egy magyar független lap is beindult. Elbeszélgettünk vagy 20- 25 percet, és valószínűleg nagyon egymáshoz közeli témákat pendítettünk meg, mert utána megkérdezte, nincs-e kedvem fölmenni Prágába. Akkor nem volt kedvem, hisz más dolgom volt, főszerkesztője voltam a lapnak, készültünk az első szabad választásokra. Az 1990-es választások után fogadtam csak el az ajánlatát.-Amikor Havel tanácsadója voltál, az irodalom szóba került közietek? Vagy beszéltetek-e például színházról?- Prágában egyszer néhányan összejöttünk, és valaki Havelnek szegezte a kérdést, hogy „Vaskó, ezután miről fogsz írni”? Hiszen már leomlott az a fal, amellyel szemben mi megpróbáltuk meghatározni magunkat. És rájöttünk, hogy ez nemcsak neki, hanem nagyon sokunknak az alapvető problémája. Havel persze — már amikor szabadságon volt - a köztársasági elnökösködése idején is írt. Én pedig járkáltam vele ide-oda a világban, elkerültem a Harvardra, a Fehér Házba....- Ezek megint a sikerügyek.-Tény, hogy nagyon sok barátom megmaradt, s nemcsak protokollárisán, akiket ezeken az útjainkon ismertem meg, mint például az egyik kanadai tanszékvezetőt vagy a
