Irodalmi Szemle, 2011
2011/6 - ARC - N. Tóth Anikó: Minden kijárat bejárat valahova II. (beszélgetés Hunčík Péterrel)
Minden kijárat bejárat valahova II. 63 nikációs tréningeket, tehát folyton keresed a megoldási lehetőségeket; nemcsak az egyének, hanem a közösségek lelki problémáit is próbálod orvosolni. A másik terület a politika és a közélet: politikai tanácsadó vagy, különböző civil szervezeteket hoztál létre, intézeteket, intézményeket indítottál be és támogattál. A harmadik terület a média: lapokat s tévét alapítottál. Csanda Gábor egy interjúban katalizátornak nevezett. A negyedik terület a művészet, ezen belül főképp az irodalom és a színház. Ha csak egy területet ragadunk is ki, jól látszik, hogy hatalmas mennyiségű munkát végeztél az utóbbi negyven évben. Hogy lehet ennyit bírni?- Egyiket sem csináltam tisztességesen végig, mondjuk ki ezt is. A felsoroltak pedig voltaképpen azonosak az én kínjaimmal.- Magadat keresed folyton mindenféle területeken?- Igen. A nyitrai születésű, 20. századi magyar-szlovák-zsidó pszichiáternek, Szondi Lipótnak van egy nagyon izgalmas könyve, a Káin és Abel, amelyben többek között arról is ír, hogy aszerint választunk szakmát, hogy milyen az egyéniségünk, és milyen problémákat szeretnénk magunkban megoldani. Azért tettem először belgyógyászati szakvizsgát, majd pszichiátriait, mert meg akartam érteni, hogyan működik a szervezetem. A legnagyobb kínlódásom a kommunikáció volt. Nem véletlen, hogy szexoló- giából és suicidológiából írtam cikkeket, hiszen a legfontosabb dolgaink az életben a szexualitás és a halál. Kiderült, hogy mindkettő esetében kommunikációs zavarok okozzák a legsúlyosabb gondokat, tehát például nem szervi eredetű az erekciós zavar, amire nagyon sok férfi ráfogja. Minden további tevékenységemnek ez volt a mozgatórugója. A külvilág a televíziós munkámból is csak azt látta, hogy a tévéből nagy pénzeket csináltam. A tévés ötletem 1992-ben CET 21-ként jelent meg: Central European Television, vagyis közép-európai többnyelvű tévé. Ez volt a hivatalos bejegyzésben is. Én egy visegrádi televíziót szerettem volna 1992-ben megvalósítani, melynek az volt a lényege, hogy végre kezdjünk egymással beszélgetni, hogy egyetlen kattintással ugyanazt a képet a saját nyelvemen kapjam, melyből megtudhatom, hogy a lengyel mire panaszkodik és mire büszke, a cseh mit akar eladni, és a magyar is elmondhatja, hogy nálunk mi van. Ha végignézem az egész tevékenységemet, minden erre vezethető vissza: én mindig magamat mondtam, mindig a kínjaimat mondtam. Megpróbáltam megérteni különféle területeket, és a problémákat igyekeztem jól-rosz- szul megoldani. Amit nagyon tudatosan megterveztem, az a regényem. Én már huszonéves koromban megfogadtam, hogy addig nem nyugszom, amíg a gyerekkoromban megtapasztalt világot meg nem írom. A húszas-harmincas éveimben elég sokat írtam, de aztán jött 1989. Éppen összerendeztem a verseimet, mert Tóth Laci, aki akkor Magyarországon élt, megígérte, hogy kiadatja. Kivettem hat hét fizetetlen szabadságot a munkálatokra. November 15-ére el is készültem. 17-én pedig kitört a forradalom.- És elkezdtél másképp kommunikálni.- Igen. A versek tehát maradtak az asztalfiókban, azzal, hogy később még kibővítem őket, itt-ott javítok rajtuk. De hát a versírást nem lehet tervezni. Talán ezért is ment át
