Irodalmi Szemle, 2011
2011/5 - SZEMLE - Lacza Tihamér: Híres magyar asszonyok a történelemben (Ozogány Ernő: A nemzet virágai)
SZEMLE 91 neveléstörténet részleteiben. Természetesen nem állt szándékában irodalom- történeti szempontból is értékelni Kaffka Margit vagy Lesznai Anna kiemelkedő szépírói teljesítményét, s igazából az is nehezen magyarázható, hogy miért csak ők kerültek ebbe a válogatásba, miközben például Nemes Nagy Ágnes vagy Szabó Magda kimaradt. Másrészt ugyan hányán tudják tájainkon, hogy a filmvászonról is jól ismert Vörös Pim- pemel-történetek szerzője is egy magyar származású hölgy volt, Orczy Emma bárónő, aki a múlt század tízes-húszas éveiben ünnepelt színpadi szerző volt Londonban. A felvidéki születésű Sziklay Szeréna neve még a tájékozottabbak számára sem cseng ismerősen, pedig a Magyar Hiszekegy, majd pedig ennek bővített változata, a Hitvallás című költemény déd- és nagyszüleink napi imádsága volt a Trianon utáni Magyarországon. A nők emancipációjáért küzdő Bédy-Schwimmer Rózáról meglepődve olvassuk, hogy három közismert Nobel-díjas: Albert Einstein német fizikus, Selma Lagerlöf svéd és Romain Rolland francia író is Nobel-békedíjra javasolta őt, amit végül mégsem kapott meg, mivel az akkori magyar kormány ezt nem támogatta, és ezen nem is csodálkozhatunk: egy olyan következetes pacifistát kellett volna felkarolnia, aki később, emigránsként még az amerikai állampolgárságot sem kaphatta meg, mert arra kellett volna felesküdnie, hogy új hazáját szükség esetén fegyverrel a kezében is megvédelmezné. Számos olyan „virágszállal”, jeles hölggyel találkozunk még ebben a kötetben, akikre vitathatatlan érdemeik ellenére a rendhagyó jelző is ráillene. Ez lehet persze a megszokott társadalmi értékrendtől való eltérés következménye, de összefügghet Ozogány Ernő szemléletmódjával is, amely sokkal nagyobb horizontot szeretne befogni, hogy lehetőleg olyanok is helyet kaphassanak a könyvben, akik egyébként sehova sem fémének be. Talán nem is véletlenül választotta alcimül A magyar történelem legérdekesebb asszonyai meghatározást. Ha összevetjük ezt a munkát a most hatvanéves Ozogány Ernő korábbi - elsősorban a hírközlés, a technika- és művelődéstörténet területeit bebarangoló - müveivel, talán hiányérzetünk is támad, hiszen azokban több helyet kapott az összefüggések megvilágítása. Ebben a most megjelent, szép kivitelezésű kötetben viszont mindenekelőtt az életutak tömör bemutatása volt a cél, tehát végeredményben az ismeretterjesztés, amelynek kétségkívül egyik legsikeresebb művelője tájainkon. Sajnálatos módon ennek a műfajnak egyre kisebb az ázsiója, de sajtóbeli fóruma sincs már annyi, mint korábban. Ezért is örülhetünk, ha akad legalább egy-egy könyvkiadó, amely ilyen kötetek megjelentetésére is vállalkozik. (Méry Ratio, 2011) LACZA TIHAMÉR
