Irodalmi Szemle, 2011
2011/5 - SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ... - Száz Pál: Szertartásszínház (tanulmány)
74 Száz Pál tette meg a történetet, kibontva, koherens értelmezéssé alakítva a darab mitikus rétegeit, megmutatva azt is, miképp érintheti a színjátszás létünk egészét, sorsunk mélyrétegeit... Puck sem bájos kobold, hanem maga az alaktalanság, a formák szüntelen változása. [...] A kultúra előtti formátlanság jelenik meg Titánia és Oberon találkozásának képében is.”10 Természet és kultúra dialektikájára fűzi fel a rendező Théseus—Hippolyta, valamint Oberon-Titánia párhuzamos, de egymással ellentétes nappali-éjszakai világát. Sándor L. István előadásból leszűrt tanulságai is Kott eszszéjére rímelnek. Somogyi előadását tehát nem az értelmezés újdonsága emeli ki a Szentivánéji álom előadásainak sorából, hanem a formai újításai. Durván leegyszerűsítve azt mondhatnánk, hogy nem a tartalom, hanem a forma megújításáról van szó, mely a színrevitelben, a rendezői formanyelvben és a színészi játékmódban jut érvényre. RENDEZÉS Ha az Arvisura-előadások dramaturgiai felépítettségét összevetjük, megfigyelhetjük, hogy a jelenetek a képiség és a metaforikusság mentén strukturálódnak. Nem kivétel ez alól a dramaturgia alól a Szentivánéji álom sem. Érdemes itt idézni Sándor L. István - a Bálványosvár előadása kapcsán - Somogyival készített interjújának egy részletét: „Megszoktuk, hogy folyamatdramaturgiájuk van az előadásoknak. A Bálványosvár meg mintha »jelenésdramaturgiát« követne. [...] Somogyi: - Ha egy ilyen előadásra visszagondol a néző, olyan mintha egy álomra emlékezne vissza. Ennek természetesen tökéletesen más a logikája, mint az életnek, de szimbolikusan mély drámaisága van. Van, akinek már első találkozásra otthonosnak tűnik ez a világ, van, akinek akkor válik ismerőssé, amikor másodszor, harmadszor nézi meg az előadást. Azt határozottan állíthatom, hogy pontosan kiépített dramaturgia szerint kerülnek egymás mellé a képek...” Itt az Arvisura azon jellemző jegyéről esik szó, melyről gyakran megfeledkezik a szakma. Fontos kiemelni ugyanis, hogy az Arvisura-előadások nem a hagyományos európai színházi hagyománynak megfelelő dramaturgiát követnek. Az európai színház a szó színháza, amelytől Somogyi elhatárolódott. Ugyanakkor az előadások erős vizualitása ellenére azt sem állíthatjuk, hogy az előadások képi dramaturgiát követnek. (Sándor L. István „képekben gondolkodó”" előadásnak titulálja a Szentivánéjit...-t). A vizualitás ugyanis alárendelődik a metaforikus-szimbolista formanyelvnek, mely az Arvisura előadásainak dramaturgiáját elsősorban szervezi. A rendezés felől nézve a Szentivánéji álom előadását főként ez a formanyelv kötötte a szertartásszínházhoz. Az előadás nagy találmányaként tartja számon mindhárom kritika (Zappe Lászlóé,12 Nánay Istváné és Sándor L. Istváné), hogy a színészek több szerepet is játszanak, s főként, hogy Puck szerepét hárman játsszák. Mint Nánay írja: „Ez a megoldás nem csupán egyszerűsíti a cselekmény lebonyolítását, a jelenetváltásokat, ha
