Irodalmi Szemle, 2011
2011/5 - GYERMEK, IRODALOM - Bedecs László: A mese a lélekben lakik (Boldizsár Ildikó: Meseterápia)
A mese a lélekben lakik 45 sa, azon gondolkoznak, hogyan kerülhet valaki egy másik ember akarata alá, milyen a kisgömböc gyomrában az élet, és mi kell a szabaduláshoz. Ha a Hamupipőkéd beszélgetnek, az előkérdés az, vajon milyen szituációba képzeli magát az ember: a konyhába, vagy a bálba? Vajon valóban szeretne-e a lány a bálba menni, vágyik-e a „királyfira”, vagy épp arról lenne szó, hogy a munkába menekül előle? Az útnak indulás, a konfliktusok és a bonyodalmak vállalása, a próbatételek sora, a segítők (emberek és tárgyak) felismerése, az ellenféllel való tényleges küzdelem és végül az újjászületés - nagyjából ez az az út, amelyet a terápiában részt vevőnek be kell járnia, és amit a mesehősök egyenként és külön-külön is bejárnak. A könyv minden egyes állomásnak hosszú oldalakat szentel, és ezekből szépen kibomlik, mit is kell ellenfélnek tekintenünk, mi is lehet a küzdelemben segítség, mi akadály és a többi. A könyv vége felé olvashatunk három esettanulmányt is, egy- egy tipikus történetet ötven körüli, sikeres, de boldogtalan cégvezetőről, kétgyerekes, rákbeteg asszonyról és a harmincas, öngyilkossági kísérletek szélén álló lányról. És jönnek az ezekhez tartozó mesék: A csillagszemű juhász, A kis hableány, a Hófehérke. Ez a három történet a könyv csúcspontja, ezekből látszik igazán, hogyan működik, miként alkalmazkodó és pontosan mire jó a Boldizsár Ildikó által elgondolt és sikeresen alkalmazott módszer. Én mégis szívesebben olvastam azokat a részeket, ahol a meséknek a gyerekekre gyakorolt preventív vagy szorongásoldó hatásáról van szó. Nagyon szépén ír Boldizsár például a mesékben megjelenő családmodellekről. Nem csupán arról, hogy a mesék végén a hős általában családot alapít, hogy sokszor az a megpróbáltatások célja, hogy elnyerje a királylány kezét, hanem arról is, hogy milyen jó és rossz anyaszerepek, és furcsa módon ritkábban megjelenő apaszerepek figyelhetők meg a mesékben. Hogy miért van mindig három testvér: ha egyke hallgatja a mesét, a két nagyobb testvér helyébe az apa és az anya kerülhet. Éles szemmel veszi észre, milyen funkciója van a mesék egy fontos típusában a gyerektelenségnek, hiszen mindegy, hogy egy uralkodónak vagy egy szegény embernek nincs gyereke, igy is, úgy is felbomlik a rend, a birodalom, vagy csak a ház romlásnak indul, az apai és anyai szerepet nem gyakorló pár fokozatosan elveszíti uralmát a saját élete felett, önbecsülésük romlik. A születendő utódért épp ezért mindenféle kompromisszumra hajlandóak, tündér-keresztanyákkal és rossz boszorkányokkal is egyezkedhetnek, és ennek aztán alkalmasint, mint Csipkerózsika esetében, a gyerek látja kárát. Boldizsár Ildikó könyve tehát nagyon sokat tud a meseirodalomról, az interpretáció lehetőségeiről, a mesék társadalmi szerepéről, illetve a személyes életekben viselt feladatiról, de nem annyira irodalmi, mint inkább lélektani munka a mostani könyve. Dolgozik a mesékben felhalmozódott tudással, számtalanszor utal a szövegek hagyományára, de célja a mese gyógyító erejének bemutatása ezeken keresztül. Az azonban ebből a könyvből is világosan látszik, hogy bizonyos, ha a mesék mindennapos társunkká válnak, nemcsak önmagunkat, hanem az irodalmat is jobban fogjuk érteni. (Magvető, Budapest, 2010)
