Irodalmi Szemle, 2011
2011/5 - GYERMEK, IRODALOM - M. Csepécz Szilvia: Történet a nevekhez ajándékozott nátháról (mese)
M. CSEPÉCZ SZILVIA Történet a nevekhez ajándékozott nátháról’ Olyan hatalmas „haappcii” hallatszott a folyosóról, hogy szinte az egész ház beleremegett. Az elsőt ráadásul egész sorozat tüsszentés követte, így nem csoda, hogy Mazúr, a testes falióra ijedtében majdnem összecsattantotta a mutatóit.- Ez Jutka lesz - szólt oda Csilivilinek, a nappali utcára néző ablakának.- Tudom - felelte az ablak, bosszúsan villantva egyet az üvegén. - Láttam, amikor a sarkon direkt lelépett a járdáról, bele a legmélyebb útszéli pocsolyába. A párkányom jácintjára mondom, hogy ebből már holnap reggelre nagy megfázás lesz! És pont a szülinapi zsúrja előtt! Mazúr a család régi bútordarabjának számított, Jutka anyukája még a dédszü- leitől örökölte. Derék, tölgyfából készült időmérő volt, hatalmas ingával, s javításra sohasem szoruló szerkezettel. Azt nem merném állítani, hogy mindig percre pontosan mutatta az időt, kicsit szeszélyes volt ugyanis. Ám mihelyst felvetették a szétszerelésének és megtisztításának lehetőségét, vagy csupán csak elhangzott az óramüves neve, már rendezgette is a mutatóit. Általában az esti tévéhíradó kezdetének időpontja szerint. A Mazúr nevet már apának, pontosabban Jutkának köszönhette. Apa nehezen szokta meg, hogy minden kerek órát hatalmas gongütésekkel jelez.- Mi ez a ramazuri?! - Harsogta ilyenkor, ha éppen belemerült az újságjába vagy focimeccset nézett. Az akkor még óvodás Jutka előbb rácsodálkozott a „ramazuri” szóra, mert nagyon úgy hangzott, mint apa egyik nemtetszése. Amikor rájött, hogy apa ilyenkor az órára haragszik, igyekezett azt valamivel kiengesztelni. Módfelett kedvelte ugyanis a méretes faliórát, amely alig egy hajszálnyival, de még nála is magasabb volt. Anya azt mondta, csak idő kérdése, és Jutka túlnövi. Ez még akkor volt, amikor elárulta neki, hogy szerinte az óra olyan, mint Jakab nagybácsi. Amin anya jóízűen és hosszan nevetett, mert csakugyan. Gondolkodott hát egy pi- rinyót, és kiötlötte, hogy a ramazuri nem is feltétlenül annyira rossz. Apa néha őket is ezzel intette, amikor a barátnőivel valamilyen telitorkos játékba merültek a kertben. De mégis, hogyan lehet halkan kacarászni, például a Kapd el a medvét! fogócska váratlan kanyarjaiba fordulva?! Meg különben is, miért van az, hogy a felnőttek közelében mindig csöndben kell gyereknek látszani?! Jutka tehát arra gondolt, hogy a ramazuri is olyan, mint a fejenállás: lehet az jó is, ha tornadresszben gyakorolja, meg rossz is, amikor csak úgy, heccből próbálA Mazúr titkos történetei című sorozatból
