Irodalmi Szemle, 2011
2011/1 - Kulcsár Ferenc: Gyöngyök és göröngyök 8. (napló)
34 Kulcsár Ferenc Miért? Legalább három okból. Először, mert a Félelem és reszketés, amelyben ez a mondat kígyóként meglapul, kétségtelenül remekmű, minden poklával és mennyével együtt. Másodszor, s ez az első ok következménye, mert igazságként tételeződött, és így - igazságként — úgy „viselkedett” a szellemtörténetben, mintha az etikumot teleologikusan fel lehetne függeszteni egy „szent” pillanatra, amikor a gyilkolás nem bűn, hanem a hit üdve. Harmadszor, mert azt a meggyőződést hívta életre, hogy Isten utáni időben élünk, amikor Abrahám „gyilkos vakhite”, az inkvizíció máglyája, a fasizmus gázkamrája és a sztálinizmus lágere egygyökerű: mindegyik gátlástalanul feláldozza a maga Izsákját az Eszme (hit, fasizmus, kommunizmus) győzelmének érdekében, ezért mindezeket - beleértve a Biblia Ábrahámját is, mi több, magát Istent - mint végzetes életellenességeket meg kell haladnunk „valami” által. Természetesen azt, hogy valójában mi is lehetne ez a „valami”, nem tudjuk meg! Méghozzá azért nem, mert Kierkegaard hírhedt paradoxona (Ábrahám vagy gyilkos, vagy hívő) egyszerűen nem paradoxon, mert a tétel nem igaz, s így nem is sorolható az életellenes eszmék közé — következésképpen vissza kell térnünk hozzá. O, igen, félelem és reszketés fog el a gondolatra, az embernek (Kierkegaard- nak) arra a „teljesítményére”, amellyel - ki tudná megmondani, milyen titok folytán - egyetlen gesztussal elutasítja az Időt és a Teret (amelyben az ember Igazsága gyökerezik és kilombosodik), hogy ezáltal megalkothassa a egzisztencializmus „pa- radoxonát”, a történelem és örökkévalóság, az ember és isten abszurd ellentmondásosságának elvét, a vagy-vagyot és a sem-semet, ezt a hősies kudarcot - a teljes kié- gettségbe rántó tragikomédiát. Előzőleg már megkíséreltem kifejteni, miért nem működik Kierkegaard bölcseleté. Most még el kell mondanom ezt: Kierkegaard Ábrahám hitének egy pillanatát kiragadva állít fel paradoxont anélkül, hogy észrevenné, ő maga, az ő léte és létének értelme vált e kitépett pillanat által paradoxonná. Miért? Azért, mert a pillanatban akarta megragadni az örökkévalóságot, és nem úgy, ahogyan érvényes, az örökkévalóságban a pillanatot; az idő csapdájába esett, és ezáltal ő maga vált paradoxonná. Kierkegaard hiába ugrik kétségbeesetten a hitbe egyensúlya visszanyerése végett, ha úgy született, hogy eredendően elvesztette Édenét - mondja Határ Győző, s a lényeget tekintve igaza van; ha nem is eredendően vesztette el Édenét, de igaz, hogy a hitet rosszul értette meg, ami azt jelenti, hogy nem értette meg. Egész Ábra- hám-interpretációja, ez a hideg zsenialitás, erről árulkodik. Miért? Ábrahám története - és minden emberé - a születés, pontosabban a nemzés pillanatában kezdődik. És nem százéves korában, ahogyan Kierkegaard megragadja az agg Ábrahámot, mintegy kitépve a Bibliából Mózes első könyvének 22. részét, hogy — bölcseleté eredetisége, a „paradoxon” kedvéért - kijelenthesse: Ábrahám vagy gyilkos, vagy hívő.
