Irodalmi Szemle, 2011
2011/1 - Kulcsár Ferenc: Gyöngyök és göröngyök 8. (napló)
32 Kulcsár Ferenc tésének megszólítása „kinyújtózás” és „zsugorodás” nélkül, akkor a vers legvégső lényege szerint a világ hiúságának visszavétele. Az az út, melyre a lelkek hívatnak, hogy elteljenek élettel: az élet tejével és mézével — a világ erős, életmegtartó ízeivel és forrásaival. A vers a kenyér bonyolult egyszerűsége: föld és erő és fény és levegő, mely az azúrkék és királykék egekben, a hegyek csillogó csúcsain rebeg, erdőségek levelein susog s hullámzik a gabonaföldek felett, belengi a magasságot és mélységet, a sivatagok forró homokjában éget és a völgyek illatában szendereg. Igen, a vers színek és hangok millioma, melyek körülölelik az embert - a költőt -, mint óceán hullámai a cethalat, mint süvítő szél a madarat; olyan telítettség, szépség és jóság, múlt és jövő, azaz az örök jelen olyan ölelkezése, melyet a hiúság nem képes szétszakítani. Annak ellenére sem, hogy ő, a hiúság a világ nagyobbik része, s mint ilyen, örökké kísért: siserahadával benépesíti a széles utat, hogy kitörölje az életből az igazi szépséget, az örök jelent, egyszóval, hogy elvegye a világ versét. Miért nem számíthat sikerre? Egyszerűen azért, mert a hiúság cifra nyomorúság, göncökbe öltözött bábu, bankjegyekkel kitapétázott éden. A felszín fecsegése - jobbik esetben. De ennél is több, ha hazugsággal szövetkezik, s fegyvert visel: mert akkor szobor állíttatik neki, és ő akar vers lenni, azt akarja, hogy a vers belőle gyökerezzen és érette boruljon virágba, hogy ő legyen az írás és miatta legyen az írás, mert fejének látásai megháborítják őt, mint a bibliai Nabukodonozort és az összes despota társát. Persze, még így is hiábavalóság ez, mert a hiúság vásárán minden elbukik. Diadalmas csak egy marad: a szépség és az örök jelen. * * * A legjobb, ha a költő - Szókratészhez hasonlóan - nem tud semmit, csak egy életen át folytatja magánpárbeszédét a léttel, valahogy úgy, ahogyan egy újszülött beszél Istennel és az ő angyalaival. * * * Végül minden tisztességes léleknek be kell látnia, hogy a lét felfoghatatlan, ám ez nem jelenti azt, hogy „nincs”, éppen ellenkezőleg: teljes súlyával van, itt van, s a porszemtől az univerzumig minden bele van vetve - mondhatatlanul és halhatatlanul. S ebben a létben, ahogy Sherryl Sutton mondja, mindannyian semmik vagyunk, de épp ezt a semmit nem szabad megsemmisítenünk. Ezt a létet úgy kell szemlélnünk és megélnünk, mint egy csodát; amennyire lehetséges, úgy tekintenünk rá, mint a „gyerekek, az őrültek és a szentek”.
