Irodalmi Szemle, 2011
2011/4 - ARC - Kulcsár Ferenc: Ideát és odaát (esszé Tőzsér Árpádról és Dusza Istvánról)
Ideát és odaát 65 ző, mely pregnánsabbá teszi a vers ritmusát, hanem ennél sokkal több. Tőzsérnél a rímek sok-sok fajtája-legyen az ölelkező rím, rejtett rím, szemrím, keresztrím, halmazrím, szétszóródó rím, hézagos rím, asszonánc, enjambement, ekhós rím, rímrejtvény, hímrím, nőrím - nemcsak ritmustényező, hanem gondolattényező is. Költőnk - aki saját sírverse szerint „míg élt, a nyála elcsordult, minden vers után megfordult, minden stílus alá benyúlt, amit tudott, mindent lenyúlt” - számtalan változatát, formáját próbálta ki a költészetnek, ezúttal a Csatavirág „létdalaiban” a rímeknek olyan „főszerepet” szánt, amelyek segítik őt a lehető legtömörebben, legkoncentráltabban kimondani a megismerhetetlen, felfoghatatlan létet; azt a létet, amely csakis „általunk van”, ezért csakis az ember, a költő képes megalkotni verse által a lét, az univerzum modelljét; azt a létet, amelyből nekünk - Tőzsér módján, kissé „pesszimistán” (bár Illyés Gyula szerint a jó vers nem lehet pesszimista) -, szóval nekünk „már csak a civilizáció bélmocska maradt”, hiszen a mi útjaink mára már csak „perforált belek, az ür szétrobbant bélcsatomái: az emberszív, a meztelen máj, a könyvek veséje kizuhog a világür-hasüregbe, s bele az irdatlan McDo- nald-latrinákba”, mégis, amely létbe a porszemtől az univerzumig minden bele van vetve, s amelyben mi, emberek - ahogy Shelly Sutton mondja -, mindannyian semmik vagyunk, de épp ezt a semmit nem szabad megsemmisítenünk. Tőzsér legújabb, „rímes verseit” olvasva az embernek az az érzése, hogy a költő a rímek segítségével - is - igyekszik három, kettő vagy egy strófában, két sorban, két szóban - Pilinszky Jánossal szólva - megteremteni a, jó” verset, a „létverset”, azt a „sírig hü cselédet”, amely se nem Isten, se nem Isten utánzata, sokkal inkább az Isten, a lét kitalálása, olyan értelemben, hogy „ebben a teremtő kitalálásban benne van a megkerülhetetlen Isten-hasonlóság”; az ember - gyakran tragikusnak tűnő - kitüntetettsége; az, hogy az ember, a költő tulajdonképpen több az angyaloknál: lélek, aki ezáltal a teremtő Lélekhez kötődik. Lélek, aki tudja - Hamvas Bélával kell egyetértenem -, hogy a világ eredetije nem az anyag, hanem a szellem, és az ember eredetije nem a világ, hanem Isten. Ezért az igazi művészet, a festészet, a zene, a költészet magában hordozva-rejtve a kegyelem magját és a teremtő Lélek szellemét, a világot s benne az immár nem szekuláris, hanem szakrális lényt, az embert Istenhez emeli, a lélek szabadságába. Tőzsér Árpád versei - a rímek kitüntetettsége által is - ezt cselekszik. Még ha a költő ezt - bármilyen okból - másként látná is. Kell-e a vers, a haza? Dusza István meg nem élt 60. születésnapjára Dusza István április 12-én született - az istenek vagy a Moirák valami apró hibát követtek el odafent vagy odaát, mert Pista már az anyaméhben elhatározta, hogy a költészet napján, április 11-én látja meg Isten szabad egét... „írók, költők kortársának lenni legalább akkora feladat, mint kortárs írónak,
