Irodalmi Szemle, 2011
2011/4 - ARC - Duba Gyula: Gömör, sors, irodalom - Mács József köszöntése (esszé)
60 Duba Gyula körvonalazni. Olyan sorsokat és embereket írok meg, akik sehol másutt a világon nem élhetnék életüket, csak a határ mentén. Más szóval: regényem arra a kérdésre keres választ, vajon az emberek változnak-e a határ mentén, vagy csupán az égbolt a fejük fölött?” Konszolidációs időkben érzékeny kérdés s nem veszélytelen. Vizsgálata csapdahelyzeteket rejteget. A politikai hatalom nem kedveli ezt. Az 1968-as kicsúcsosodást követő évek számonkérésében másokkal együtt Mács is szembesül a „rendteremtés” önkényével, érzéketlenségével. Közlései tilalommal sújtják. Következő regényéig - Kétszer harangoztak (1978) - majd tíz év telik el, utána a Szélfúvásban (1980) következik. A három mű hasonló törekvésű „sorsirodalom”, mintegy laza összefüggésü trilógia. Azonos irói látással és komponálókészséggel jelenít meg életutakat, plasztikusan érzékeltetve a sorsnak-kitettség állapotát, a hontalanság és a magányos lét drámai helyzeteit, a mintegy „történelmen-kívüliség” sajátos dél-szlovákiai tragikumát. Ugyanez letisztult formában, mintegy nemes balladás egyszerűségben A vesztes (1982) cimű kisregényben összegeződik. Az író alkotói világa, annak sajátos „gömörisége” kiteljesedni látszik, s a régió magyar létformái és nyelvereje oly módon foglalkoztatja tovább, hogy mintegy maga is részévé válik annak a valóságnak, amely témája is egyben. Ezt fejleszti tovább lélektani értelemben Mács a Temetőkapu (1987) című regényében, amely munkái valóságképét egy sérült női tudat és anyai sorsszerűség fantasztikumának az ábrázolásával gazdagítja. A rendszerváltás után fog hozzá Mács monumentális regényfolyamának megírásához, az Öröködbe, Uram... című tetralógia megalkotásához. Erről a nagy műről részletesebben kellene írni, ahogy a nemrégen megjelent Bolondok hajója című müvéről is. Köszöntőben erre nincs mód. Maradva a tetralógiánál, amely valójában az apja és a családja története, hűen a sorsirodalom drámai szemléletéhez és történeti meghatározottságához ismét megállapíthatjuk, hogy a családtörténet is bőven tartalmazza a szűkebb régió téridejét, Gömörország múltját, jelenét, s a jövőjét is sugallja, s mintegy az önmagunkhoz való hűség könyve is lehetne. Magamat idézem a mű első kötetét bemutató recenziómból: „Később ismerjük fel, hogy az író személyesen is jelen van a szövegben. Mert hogyan is lehetne másképp? Miközben tényeket közöl, igazából csak mesél. S a mesélőnek stílusa van. Ebből következik eredetisége és vonzereje. A szöveg tehát nem ösztönösen ömlik valahonnan valamerre, útját határozott írói szemlélet és eredeti nyelvérzék egyengeti. S akkor látjuk, a tényeket az írói látás őszintesége és okos derűje emeli meg. Jól érvényesülnek benne a gömöri nyelvezet logikája és a gondolkodás népi ízei. Mintegy nemessé teszik a történetet. Emberi létjelekből és gömöri sorsokból, egy sajátos népi világ mindennapi történelméből áll össze olyan virtuális valóság, melynek bárhol is lépünk a sodrába, a felvidéki magyar sors huszadik századi lenyomatával találkozunk.” így lett nemzedékem írója alanya s egyben tárgya írásművészetének, közéleti szerepe és alkotómunkája mintegy egyesültek és... műfajjá nemesedtek. Részben a történelem tette ezt velünk, másrészt a saját egyéniségünk és a sorsunk. Ilyen értelemben sajátos „műfaj” az ő életműve is. Jubileumodhoz erőt, egészséget, Mács Jóska, s további termékeny éveket!
