Irodalmi Szemle, 2011
2011/4 - KISEBBSÉG, IRODALOM, TÖRTÉNET - Gál Éva: Kisebbségi ideológiák és magatartásmodellek a határon túli magyar közösségekben II. (tanulmány)
46 Gál Éva mézzé az ezen a földön megnyilatkozó művészetet. Mert ez lenne valóban szlo- venszkói magyar irodalom. Lelkiismeretes vizsgálódás és mérlegelés csakhamar beláttatja velünk, hogy az előbb említett tényezők egyike sem elég erős nálunk egy sajátos irodalom kialakítására. [...] A szlovenszkói magyar irodalom a mi értelmezésünkben tehát legfeljebb csak a jövőben lehet önálló színérték a magyar irodalom egységében, amikor a politikai változás folyamán kialakult történelmi sorsközösségnek ihlete ösztönzi majd alkotói egyéniségeit teremtő munkára.”32 Létezik-e tehát felvidéki, vajdasági, erdélyi író? Lehetséges, lassan ki fogjuk mondani, hogy ez a megkülönböztetés felesleges, ha egységes magyar nemzeti irodalomban gondolkodunk. De mint minden éremnek, ennek is két oldala van. Azt a bizonyos másik oldalt Bányai János villantja elénk, az az elméletíró, aki már „meg- vesszőzte” a vajdasági magyar író kategóriáját. „Megrajzolható-e a kisebbségi író portréja? Tartozik-e az írók egy részéhez olyan megkülönböztető szerepminta, lét vagy gondolkodásforma, amely - a történelem és földrajz speciális diktátumára hallgatva — indokolttá teszi a nevük mellé ragasztott kisebbségi minősítést? Ha kérdezem, akár le is mondhatok a minősítésről. Ám a szó elhagyásával nem lépem-e túl a veszteség elviselhetőnek vélt határvonalát? Nem tűnnek-e el a kisebbségi megjelölés elhagyásával olyan szerepminták, amelyek nélkül a magyar irodalom szellemi és tartalmi színképe szegényedne el?”33 Vajon a magyar nemzeti irodalom érzékeny maradna-e a kisebbségi jelző elhagyása után is a kisebbségi tematikát bemutató művek iránt? A kérdés jogos, még a végszó előtt végiggondolt esetleges következmények lehetőségét tárja fel. A korszak regényeiből a gyakorlati életről szerezhetünk tudomást. Az embereknek nem elméletekre volt szükségük, hanem útmutatásra. Ennek az igénynek igyekeztek megfelelni az írók együttesen, vezető híján. A különböző kisebbségek, nemzetiségek, amint látható volt, ideológiáik eltérő volta ellenére bizonyos pontokon hasonló eredményre jutottak. Mára a két világháború között megteremtett kisebbségi ideológiák szinte mindegyike megkérdőjeleződött. Kiüresedetteknek, felesleges etikai keretnek, olykor teherként élik meg azokat a napjainkban irodalommal foglalkozók, illetve irodalmat művelők. Annyi azonban bizonyos, hogy az 1920-as években mindegyik közösségnek teremtenie kellett magának egy eszme- rendszert, egy irányadó ideológiát, amihez képest, illetve amelyből ki tudott nőni. Ilyen szempontból a második nemzedéknek mindenhol könnyebb dolga volt, hiszen a megteremtett ideológiákat örökölt hagyományként élhette át. Beleszületetett egy hagyományba, és állást foglalhatott a már meglévő hagyománnyal szemben. Ezt kell tudatosítani, amikor akár a felvidéki „géniuszokról”, akár az erdélyi transzszil- vanizmusról, akár a délvidéki couleur locale-ról ejtünk szót. A szóban forgó ideológiáknak — minden negatívumuk ellenére - irodalomtörténeti és társadalomtörténeti érdemük, hogy segítségükkel a határon túli magyar közösségekben mindenütt megkezdődhetett az irodalmi élet szervezése.
