Irodalmi Szemle, 2011
2011/3 - SZEMLE - Lacza Tihamér: Örök táncra ítélve (Takács András: A legkisebb fiú vándorlásai)
SZEMLE 83 költők és toliforgatók - például Dobos László, Mács József, Koncsol László, Ozsvald Árpád, Fonod Zoltán, Jakab István és mások - erről sok mindent elmondtak és megírtak már, Takács András új színfoltokkal gazdagította ezt a palettát. A néptánccal ekkortájt, miskolci diákévei idején jegyezte el magát, hogy aztán 1950-ben - már visszatérve szülőföldjére - egyik elindítója legyen a szlovákiai magyar néptáncmozgalomnak. A kezdetekről több fejezet is szól, s persze vannak események, amelyek többször is felbukkannak a könyv lapjain. Takács András nagy szeretettel emlékezik azokra, akiktől tanult, akiktől gyűjtött, akikkel együtt fáradozott a néptánchagyományok feldolgozása és a néptánckultúra ápolása, terjesztése során. Felvillan Ág Tibor, Vass Lajos, Martin György, Rábai Miklós, Hemerka Olga, Janda Iván, Szíjjártó Jenő, Quittner János és mások alakja. Élete összefonódott a rövid életű NÉPES, az Ifjú Szívek, a Szőttes, a különböző vidéki néptáncegyüttesek tevékenységével, s munkájának eredményei tucatnyi koreográfiában, számos monográfiában és tanulmányban öltöttek testet az elmúlt hat évtizedben. Egyik elindítója volt a sok évtizedet megélt Zselizi Népművészeti Fesztiválnak, ott volt a gombaszögi kulturális ünnepélyek szervezői között, s az egyik legnehezebb időszakban - 1995-1996- ban, Ivan Hudec miniszterkedése alatt - vállalta az Ifjú Szívek vezetését, és amíg tehette, gátolta a hatalom igyekezetét, hogy jogtalanul kisajátítsa az együttes tulajdonát képező székházat. Minderről érdekes beszámolókat olvashatunk a kötetben, amely persze nem egy hivatásos tollforgató, hanem az eseményekről gondos feljegyzéseket készítő krónikás munkája, ezért nem is kérhetjük számon rajta a cizellált stílust, a hibátlan formai megoldásokat. De mint forrásmü - nélkülözhetetlen lehet a korszak szlovákiai magyar történelmét és kultúráját kutató szakemberek számára. Takács András több cikkben is foglalkozik az első hivatásos szlovákiai magyar népművészeti együttes, a NÉPES megalakulásával és rövid létezésével. Sokáig úgy tudtuk, hogy a kommunista hatalom ravasz mesterkedésének eredményeként szűnt meg, de az együttes koreográfusaként tevékenykedő Takács szerint a Csemadok akkori vezetése is szívesen szabadult volna a számára koloncnak tűnő csoporttól. Számos részlet még így is homályos, de ezeket az események főszereplői már nem mondhatják el. Minden bizonnyal érdekes lett volna, ha a szerző kitér az 1968- as Prágai Tavaszra és a Csemadokban történt eseményekre is, annál inkább, mivel akkoriban a pozsonyi apparátus egyik vezető munkatársa volt, és később, a husáki normalizáció idején az intézmény megtűrt alkalmazottjaként szolgálta a szlovákiai magyar néptáncmozgalmat. Erről azonban ebben a kötetben nem olvashatunk. A könyv végén színes és fekete-fehér felvételekből álló képmelléklet található, egyik-másik fotóról ismert arcok néznek ránk - köztük két költő is: Gyur- csó István és Ozsvald Árpád, akikkel Takács Andrást életre szóló barátság kötött össze. Ha majd valaki elszánja magát egy minden részletre kiterjedő szlovákiai magyar irodalomtörténet megírá-
