Irodalmi Szemle, 2011
2011/3 - ARC - Paszmár Lívia: 10+1 ajándékszárny. Dunajcsik Mátyás szerepverseiről (tanulmány)
PASZMAR LÍVIA 10+1 ajándékszárny Dunajcsik Mátyás szerepverseiről Dunajcsik Mátyás Repülési kézikönyvében egy egészen rendkívüli intenzitású versciklusra találhatunk: Hollóssy Adél és Avar Andor vallomásaira, amelyek alapvetően monológok, ám a mondanivalójuknak köszönhetően szoros dialógusba lépnek egymással. Valahányszor csak ezek a szerepek vagy maszkok megnyilvánulnak, azt mindig ugyanabban a versformában teszik: Avar Andor a petrareai szonett nyelvét-rit- musát választja, Hollóssy Adél a shakespeare-iét. „Mivel a versek beszélője - Hollóssy Adél - is egy megformált karakter, ezért az, hogy milyen formát választ a mondandójának, sokkal inkább ezt a karaktert jellemzi, mint engem” - nyilatkozta a ciklusról egy interjúban Dunajcsik Mátyás, majd hozzátette: „Az, hogy itt szonettekről van szó, a maga ritualizáltságával és élességével szintén hozzáad a karakterrajzhoz, sőt akár az is felmerülhet benned, hogy ez a nő amellett, hogy számító és kimért, még egy kicsit sznob is.”1 Az utolsó darab kivételt képez, mintegy megtöri a felek monoton „formai” egyhangúságát, szakít a szonettel, és a versforma valami egészen újra, radikális változásra enged következtetni. Magára a végre — a szó összes értelmében. Márton László a Repülési kézikönyv című kötetről egészében véve mond véleményt, s elsősorban Dunajcsik prózájára fókuszál, amelyre itt nem fogok kitérni.2 A kötet verseiről visszafogottan nyilatkozik, egészen sarkítva fogalmazva: nem ösztönzi a szerzőt ennek az iránynak a követésére: „Van az elbeszélésekben sok el- döntetlenség, olykor magabiztossággal palástolt belső bizonytalanság is, ez azonban a látásmód (plusz a nyelvhasználat) frissességével, a felfedezői szenvedély spontaneitásával jár együtt. És éppen ez utóbbi kettő az, amit a versekből hiányolok. Dunajcsiknak vannak versötletei is, az ötlet nála nem hiánycikk..., viszont a versötlet kifejlesztése vagy konvencionális marad, vagy azt a benyomást kelti, hogy egy ígéretes elbeszélői ötlet eltévedt, és beleszaladt a versforma ketrecébe... Dunajcsik egyelőre akkor költő, amikor nem verset ír, vagy nem a saját versét írja.’” E negatív előjelű vélemény után próbát teszek az előjel kiradírozására; ugyanis Hollóssy Adél és Avar Andor között egy valódinak látszó kétnemű, a nemek identitásformáló stratégiáit demonstráló párbeszéd zajlik le, mely jócskán képes felülemelkedni Dunajcsik versátlagának színvonalán. És itt újra segítséget kapok Márton Lászlótól, még ha nem is ezzel a céllal fogalmazta meg a következőket: „Dunajcsik nem démonizálja nőalakjait..., hanem cinkosságot létesít köztük és az én-elbeszélő között. A vágy közös tárgya (egy férfi, egy srác) közös nevezőnek is
