Irodalmi Szemle, 2011
2011/3 - KISEBBSÉG, IRODALOM, TÖRTÉNET - Duba Gyula: A Fórum (kora) ideje, avagy Egykor a Hétben - I. (esszé)
A Fórum (kora) ideje, avagy Egykor a Hétben I 57 táró és tárgyilagos értékfogalmazó munka indul a lapnál: hangot és formát adni a kisebbségi gondok kifejezésének, és a közösségi léttapasztalatokat irodalmi szöveggé munkálni. S ez áthatja a lírát is, arra késztetve a költészetet, hogy a történelmi sorsot avassa költőivé. Régóta lényegi vonása ez a magyar költészetnek. A kutatás és az önfeltárás korszakának a kezdete ez. A magára ébredő irodalom munkája szociológiai és lélektani erővé lesz, hogy az igazságot keresve hitelessé váljon és maradandó értékekig jusson el. Az elemző és feltáró szenvedély a Fórumban szubjektív írásokat, karcolatokat és humoreszkeket, hangulati képeket és irodalmijegyzeteket, miniesszéket eredményezett. Az intellektuális átélés és gondolati elvonatkoztatás írásos jegyeit, melyek mintegy tudatosítják és dokumentálják, hogy irodalmunkban a közös jövő lehetőségei keresik kifejezési formájukat. Az írók ily módon kezdték lerakni és megteremteni a kisebbségi öntudat és identitás alapjait. Részben a közírás révén, másrészt egyelőre inkább a költészetben, ami magyar irodalmi hagyomány. A próza még keresi önmagát. Folytatásokban már megjelenik Lovicsek Béla - azóta elfeledett - Csillagszemű asszony című regénye. Közönségsikerét annak köszönheti, hogy felvillantja a dél-szlovákiai magyarok érzelmi életének új képét és lehetőségét, melyet bizonyára a valóság sugall az írónak, s a köztudatba hozza Csehországot, mint egy drámai szerelem és csalódás újszerű dramaturgiai elemét. Első regényünk, amely a kezdő író esetlegességei mellett is nyitást jelent a modern valóságlátás felé, egy olyan tragikumfelfogás irányába, amelyet a szlovákiai magyar élet korszerűsödése és az életfelfogás dramaturgiája inspirált. A Fórum azonban „íróiskola” lehetett másféle értelemben is. A lap szerkesztősége a város közepén, a Jesenský utcában pompásan betöltötte a „művészklub” s mintegy az otthon szerepét. A Hét nőtlen szerkesztői mint magányos albérlők és kávéházi vendégek ugyan városlakók, ám közelről sem városi polgárok. Az éjszakai bohéméletnek is hálás résztvevői. Szinte rá vannak kényszerítve erre az életformára. A redakcióbán való tanyázás és az éjszakai élet régi hagyománya a magyar írásbeliség munkásainak, hasonló életmód jutott a Hét szerkesztőinek is. Másrészt a Hét és a Fórum olyan redakció volt, ahol szinte minden kezdő író alkalmi megállóra, közlési lehetőségre, beszélgetőhelyre és vitafórumra lelt. Abban az időben vitatkozó nemzedék voltunk, önmagunkat kereső és feltörni vágyó fiatalok, bírálataink jelentős része, müvek híján is, a társadalmi problémákat és a kisebbségi élet alakulását illette, közéletiségben gondolkoztunk. Az irodalmi érvényesség mellett „életcélunk” a közösségi gondok vizsgálata volt. Emelkedetten úgy mondhatnám: az Ügy szolgálata. Mintha a kisebbségi irodalom valamiféle paradigmája lenne ez, mely elődeink: Győry Dezső, Fábry Zoltán, sőt Márai Sándor számára sem volt idegen. Persze maga az Ügy fogalmilag a legkevésbé sem volt meghatározva. Olyan metafizikai jellegű értéknek számított, amely érzésben, magatartásban és elkötelezettségben nyilvánul meg, s morális természetű. De semmiképpen sem jelentett valamiféle sablonos vagy sematikus pózt és elhivatottságot, prófétai jelleget, netán
