Irodalmi Szemle, 2011
2011/1 - Szászi Zoltán: Zimankó mesélni kezd (elbeszélés)
10 Szászi Zoltán lapátfoga közt állandóan gyufaszálat, jobb esetben fogpiszkálót forgató, csapott vál- lú és kissé dadogós, mínusz száz inteligencia hányadosú sofőrrel nem volt könnyű az élet. Pláne nem, ha minden kollégáját letrógerozta, de az iljú Zimankón ilyesmi nem fogott ki, sokkal rosszabb helyen is dolgozott ő már ezelőtt. — Most legalább melegben van az úri segged, azt a pár karton tojást meg lisztet, piát meg üdítőt meg ki bírod pakolni, cseszd meg, oszt pontos légy, mert seperő alatt a seggedbe rúgom a napi dátumot, ha valamit elszúrsz, te tróger! - ez volt a bemutatkozás, amiből sok jót nem jósolt magának Zimankó eleinte. Volt, ahogy volt a bemutatkozás, gondot nem csinált belőle, mellesleg Zimankó igen hamar rájött arra, ha automatikusan, mondjuk másfél percenként felröhög a folyamatosan nyomott, hülyébbnél is hülye viccekre mintha reagálva, akkor nem lesz semmi gondja. Csak ellenkezni nem kell, csak nemet mondani nem kell, mindenre csak bólogatni szabad. Bajszú Zimankónál talán ha öt évvel volt idősebb, alapiskoláit éppen be tudta fejezni, s pártmókus apukája a teherautókat amúgy imádó, féldebil fiacskájának ezt a melót tudta elintézni problémák nélkül. Melegben volt a segge, naponta két egységet kellett kiszolgálni, ment ez, mint az ágyba szarás, ahogy Bajszú mondaná. Zimankó akkoriban mindig reggel ötkor kelt. Tél elején került a céghez, amely két járás élelmiszerüzleteibe, kocsmáiba, gyorsbüféibe, cukrászdáiba, talponállóiba és fényes vendéglőibe szállította az árut. Nem is a fizetés miatt állt be, egyszerűn unta már az egy helyben lebzselést, ha meg nem áll be a korábbi munkahelyre, a vagonkirakodó állása után, ahonnan megint kirúgták korábbi politikai morgásaiért, akkor közveszélyes munkakerülőként úgy a sittre vágták volna, hogy esetleg belefeketedik. Elment hát trógernak, csak most már nem cementet, sódert, aszfaltot, slippert, betonelemeket meg azbesztcsöveket rakodott, hanem finom italokat, üdítőket meg mindenféle, vendéglátóiparban használatos alapanyagokat, tejet, lisztet, tojást, cukrot, lekvárokat. Mivel ezek szállításhoz használt göngyölegei, ládái és rekeszei soha nem voltak nehezebbek tizenöt kilónál, a vendéglátóipar hátországában, a konyhákon és bárokban, kocsmákban és restikben, talponállókban és cukrászdákban dolgozó nőkre, lányokra, asszonyokra való tekintettel, így Zimankó még csak meg sem erőltette magát. Afféle levezető edzés volt neki csupán negyvenládányi italt meg két-három mázsa élelmiszert, alapanyagot lerakni. - Ugyan mi ez, egy dupla hosszú, kétezer-hatszáz zsákos román vagonhoz képest mínusz tízfokos hidegben? - nevetett olykor magában, mikor alig tíz perc alatt megrakta a kis rakterű IFA platóját. Zimankó minden reggel ötkor kelt új állása iránti tiszteletből, meg azért is, hogy időben elérje a járási székhelyre induló hat tízes járatot. A budin, máshol és máskor nem volt rá lehetősége, elolvasott egy verset, akkoriban Nagy Lászlót csípte nagyon, aztán nekilendült a napnak, néha magával hordozva egy verssor mentőövét az aznapi marhaságok meg Bajszú elviseléséhez. Reggelre löttyintett magának egy zaccos kávét, legkevesebb fél szelet barna kenyeret szelt hozzá, egy félde
