Irodalmi Szemle, 2011
2011/2 - ARC - Tőzsér Arpád: Rezeda Kázmérról, Goriot apóról és a fotel-létről (esszé és montázs Szeberényi Zoltánról)
JXľc sz TŐZSÉR ÁRPÁD Rezeda Kázmérról, Goriot apóról és a fotel-létről Szeberényi Zoltánnak tisztelettel és szeretettel A nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Karának magyar nyelvi és irodalmi tanszéke dicséretes módon ünnepi albummal kíván tisztelegni egykori tanára, a 2010-ben nyolcvanéves Szeberényi Zoltán előtt. A szerkesztők, mint Szeberényi tanár úr volt kollégáját és barátját, engem is felkértek a könyvben való részvételre, de az vesse rám az első követ, aki az ilyen felkérésekre nem úgy reagál, ahogy, eléggé el nem ítélhető módon, én reagáltam a nyitraiakéra: talán egy régebbi írásom is megfelel a célnak, gondoltam reménykedve. S borzasztó nagy volt a csalódásom, mikor kiderült, hogy nincs olyan „régebbi írásom”, amelyben Szeberényi Zoltán, a köztiszteletnek örvendő Tanár Úr és jeles irodalomtörténész lenne a főszereplő. Kerestem, kutattam az emlékezetemben, régi könyveimben, az Irodalmi Szemle korábbi számaiban (határozottan emlékeztem rá, hogy a kilencvenes évek elején-közepén, mikor a lapot főszerkesztettem, Szeberényiről is készítettem valami portréfélét, vagy köszöntőt?, ezt már nem tudom pontosan), mi több, bevontam a keresésbe magát az érintettet, Zoli barátomat is, aki szintén úgy emlékezett, hogy „igen, mikor Rákos Péter fia meghalt, akkoriban jelent meg a Szemlében az írásod rólam”, de ő sem találta meg a keresett dolgozatot. Mi lehet az oka, hogy mindketten úgy tudtuk: valamikor már irodalmilag is „kitaláltam” (Parti Nagy Lajos kifejezése) Szeberényi Zoltán jellegzetes, robusztus- korpulens alakját, megpróbáltam megformálni e felvidéki magyar par excellence paedagogosz és két lábon járó humanizmus képét az olvasóközönség számára? Nem tudom, csak sejtem, hogy az ok maga Szeberényi Zoltán. Mert vannak emberek, akik annyira jellegzetes figurák, tetteikben, mozdulataikban, beszédmódjukban, műveikben annyira emlékezetes személyiségek, hogy akkor is regényalakoknak látjuk őket, ha senki nem írta meg őket. Ilyen ember Szeberényi Zoltán is. Mikor 1971 novemberének elején a nyitrai buszpályaudvaron a pozsonyi autóbuszról leszálltam (hogy öt éven keresztül aztán, Nyitrára menet, Nyitráról jő
