Irodalmi Szemle, 2011
2011/2 - IRODALMI SZEMLE - Vörös István: Jóslástan alapfokon - Szerdahelyi Tímea (regényrészlet)
24 Vörös István Csak a boldog lányok. Ezzel már feleltem is a kérdésedre. Terjeszteni akarjuk a boldogságot. Mért van az, hogy a fiúk folyton a boldogtalanságon ügyködnek? Biztos vagy benne, hogy kettejük szerelme elvezetne a boldogsághoz? Biztos. Te beszélj neki Tímeáról, én meg majd öróla fogok áradozni. Méregkeverő, mosolyodott el Tamás, és hirtelen még azt sem tartotta lehetetlennek, hogy egyszer ezt a lányt feleségül vegye. De nem kellett beszélni. Boldizsár már hetekkel előbb észrevette Tímeát. Mikor egy márciusi napon Tamással együtt várt az iskola előtt arra, hogy az ások végre kijöjjenek. A lány akkor őket figyelemre se méltatva azonnal elvált barátnőjétől, mert meglátta, hogy fiúk várnak rá. Boldizsár is kereket akart oldani, de a pár közölte, hogy a Duna túlsó partján van egy jó étterem, ők most oda fognak menni rántott sajtot enni, és igazán velük tarthatna ő is. Velük tartott. Meg kellett állapítania, hogy ez az Ildi valóban kellemes lány, sőt azt is elégedetten nyugtázta, hogy alighanem öróla is jó véleménnyel van. A beszélgetésben azonban Boldizsár nemigen vett részt. Ennek ezúttal nem volt más oka: sehogy sem sikerült Tímea képét kivernie a fejéből. Az arca nem volt fehér, de nem volt barna sem, mintha árnyékok játszottak volna rajta, a világ leggyengédebb szeplői tarkították. Annak ellenére, hogy kicsi volt, nagy nőnek tűnt, valóságos nőnek, fenevadnak. Boldizsár a szeretni való puhasága mögött történelmi hősökhöz méltó keménységet vélt fölfedezni. Egy hősnő. Antigoné. Az orléans-i szűz. Bár az volt az érzése, hogy e két nővel ellentétben Tímea, akinek egyelőre még a nevét se tudta, és meg se merte kérdezni barátaitól, nem szűz már. Ez sem szegte kedvét. Sőt, vérmes és tiszteletlen reményekre ragadtatta. A haja hosszú volt, egészen világosbarna, de szőkének még véletlenül se lehetett nevezni. A szeme sötétbarna, az orra széles, ám faragott elefántcsontszerüen gyöngéd. A szája viszont keskeny, és ebből következően halvány. Nem mintha ott, a rántott sajt fölött ülve, melyet kitűnőnek talált, le tudta volna írni, milyennek látta ezt az elutasító démont, ezt az iskola előtt irányt változtató forgószelet. A sajt, ha objektiven nézzük, nem volt különösebben jó, egyszerű trappistát rántottak ki, de Boldizsáréknál a sajtrántás nem volt szokásban, újdonságot jelentett neki már az is, amit eszik, hát még, hogy a barátaival étterembe ment. Családjuk nem szeretett étterembe járni, sokkal többre becsülték a házi kosztot. Most tehát a szabadságnak és a lehetőségeknek széles tárháza nyílt meg előtte, nem csoda, ha elbódult a feje. És egyre és egyre Tímeával volt tele. Akit akkor némi célzatossággal kezdett em- legetetni neki Ildi, amit ő persze nem vett észre, s abban sem volt egészen biztos, hogy csakugyan ugyanarra a személyre gondolnak, de már mindenképp horogra akadt, és a nevet óvatlanul kiszűrte a sok többi szó és rejtett szándék közül. Ildinek nem volt semmi rossz szándéka evvel az ötlettel. Látta, hogy mennyire a világ fölött lebeg Boldizsár, s hogy mennyire magának valóan szép Tímea, és azt gondolta, kölcsönösen egymás hasznára válhatnának. Talán csak az a kis plusz remény volt a háttérben, hogyha a kettejük legjobb barátai is egymásra talál
