Irodalmi Szemle, 2011
2011/2 - IRODALMI SZEMLE - Duba Gyula: Esik a hó 2. (novella)
Esik a hó 2. II tos a szűkülő utca, mintha a hóesés is sűrűbb lenne, „porka havak esedeznek” az égből, és az arcába csapódnak. Elbizonytalanítják, valószínűtlenné, álomszerűvé teszik a történetet. S valóban érthetetlen dolog történik vele. A kapualj mélyén magányos asszonyalak tűnik fel, és elköszön valakitől, hosszú, fekete kabátban van, fején széles kucsma, divatos, gyakorlatias tartozéka a kabátnak, prémkeretében épp csak feldereng a halvány arc, már-már elmosódón, szinte rejtélyesen, s az alak kilép a fényből, és letér balra a sikátor felé. Látni, hogy siet, megtesz nyolc-tíz lépést, aztán megfordul, és visszatér, átjön az úttesten, és Morvái elé áll. Az Asszony megáll vele szemben. Apró és finom arca a csuklya keretében, és őt nézi, inkább kíváncsian és nyíltan, mint várakozón, s mosolyog közben, kicsiny, visszafogott mosollyal. A nagy kapu fényében Morvái nem ismerte meg őt. S most szinte elveszítette a fejét.- Ez olyan... olyan véletlen, hogy... nem is lehet véletlen, valami más, csoda talán... Ahogy megláttam, azonnal az jutott eszembe, hogy végre meghívhatom - s a zajos tér felé mutatott -, jöjjön fel egy forralt borra, karácsonyi puncsra vagy... grogra, mézborra, amit akar... csak jöjjön... - S bizakodva nézte az Asszonyt.- Most inkább nem... most nem... - válaszolta az azonnal s mosolyogva. Morvái a mostxa nem figyelt fel, csak arra, hogy nemi Akkor menjen... menjen, ahová tartozik... - S nem tudta, miért mondta ezt. Az asszony komoly lett, és kesztyűs kezét nyújtotta feléje.- Köszönöm... viszontlátásra... - mondta halkan. Morvái már nem nézett utána, semmi más nem történt, a térre indult, és ivott még egy forralt bort, majd juhtúrós galuskát evett. Akkor a színpad is sötét volt, és popzene szólt, de a forgatag nem lassult még, s a tömeg sem gyérült. Eszébe jutott, hogy ha az Asszony hazaindult, miért jött visz- sza hozzá? S ha visszatért, miért nem fogadta cl a meghívását? Majd ezen sem töprengett tovább; tanácstalan volt. A Felszabadulás emlékművénél sokan voltak a házikók körül, a pultok körül álltak, és ettek, mindnyájan étkeztek. Morvainak feltűnt, hogy alig beszélgetnek; milyen hallgatag társaság ez, csak esznek, tömik magukat a fura alakok, mintha némák lennének, és nagyon éhesek. Megállt a közelükben, nézte őket, figyelt, hogy megfejtse titkukat. Majd egy közeli csoportból egy fiú biztatóan rákiáltott:-Jöjjön közénk, bácsi... finom káposztalevest adnak itt...! Erre utal a KARITA felirat, a hajléktalanoknak ingyen káposztalevest osztanak.- Nem szeretem a káposztalevest - válaszolta, és továbbment. Különben már ettem brindzás haluskát! Az asszonyra nem akart gondolni, mégis eszébe jutott, de a képzelete nem tudott mit kezdeni vele, tehetetlen volt... A kérdésre: miért jött vissza, ha elment? nem talált feleletet.
