Irodalmi Szemle, 2011
2011/12 - IRODALMI SZEMLE - Ardamica Zorán: J. (kisnovella)
ARDAMICA ZORÁN J. Amikor posztmodem J. felébredt, felesége már nem volt otthon. Tiszta zoknit és vasalt alsónadrágot sem talált. A hűtőben csak egy pohár felkezdett tormás mustár. Gyerekei köszönés helyett rávágták az ajtót, épp iskolába indultak. Tompa borotvája szaggatta bajszát, de posztmodem J. semmi különöset sem látott arcán a tükörben. Kocsija fagyos szélvédőjét vastagon leszarták a békegalambok, bal hátsó kereke leeresztett. Lemosta és levakarta, felfújta, káromkodott. A benzinkutas szándékosan a méltánytalanul drága imperialista százoktánost töltötte be, s nem elég, hogy túlszaladt a számláló, az a talyahó megkarcolta a pisztollyal amúgy is sokat szenvedett sárhányóját. Majdnem minden pénzét össze kellett szednie, hogy kifizesse a benzint a talyahó kutasnak, akinek arcára kiült az undor, s aki, miután átvette posztmodem J. pénzét, látványosan nekiállt megmosni gázolajszagú pilátusi kezeit. Sebaj, majd késő modem Péter, a kollégája tejel. J. kocsijával járnak munkába, osztoznak a benzinköltségen. Késő modem Péter épp kilépett a kapun, de csak beordított neki a kocsiba, hogy ilyen emberrel, mint posztmodem J., ő többé egy levegőt nem szív, inkább busszal megy, s teljes erőből bevágta az autó számára kinyitott ajtaját. Munkahelyén, Paradigma városában a portás köpött egyet, majd ráengedte a csapóajtót J. kisujjára. A folyosón diskurzusbéli kollégái is elfordultak. Posztmodem J. bement a posztmodem WC-be, ahol a tükörben megvizsgálta magát, de nem talált semmi szokatlant. Idegesen hívta fel barokkos alkatú, mbensi feleségét, vajon mi történhetett, ő azonban két kiadós, J.-t otrombán minősítő, egyáltalán nem posztmodem káromkodás után lecsapta. Mint a titkárnő a napi postát nagy ívben az asztalra. Fel is bomlt az automatából nehezen megszerzett-kipofozott gyengécske kávéja, amire az utolsó apróját kaparta össze. Enni már nem lesz miből. Egész nap mindenki fintorogva és kimérten beszélt vele, hiába volt már-már szentimentálisán negédes és kedves mindenkivel. Hazafelé defekt. Négy hosszú kilométer a zörgő felnin. Az utolsó szerviznek még nyitva kellett volna lennie úgy húsz percig, de épp J. orra előtt szaladt le a redőny. Puha pótkerékkel, lépésben, rettegve ért haza. Ajtaján spray-vel fújt, a szövegantropológiára fittyet hányó felirat díszelgett. Otthon már mindenki aludt, mint egy klisékből épülő, unalmas krimiben. Kihűlt vacsorája az asztalon, legyek rajzottak rajta, kiömlött szósz, mocskos kés. Magára eresztette a zuhanyt, de felordított, mert ilyenkor már csak a forró víz folyt. Tudhatta volna. Valami büdös krémmel bekente feldagadt kisujját, és ledőlt. A nappali kanapéjára, mert az asszony tüntetőleg keresztbefeküdt a hálószoba duplaágyán. J. egész éjjel forgolódott, Kafkáról álmodott, aki Dorian Gray portréját festette újra meg újra valami Borges-kézirat lapjainak hátoldalára egy hosszú, félárnyékos folyosón gyalogolva a tükrös ajtó felé.
