Irodalmi Szemle, 2011
2011/11 - OLVASÓ 3 - N. Tóth Anikó: ,, ...értik e hexametert is? ” (tanulmány Radnóti Miklósról)
86 N. Tóth Anikó Nemcsak költői gyakorlatában, hanem teoretikusan is foglalkoztatták a tartalom és fonna kérdései. Szabadvers-írói korszaka idején doktori disszertációjában Kaffka Margit költészetét vizsgálta, 1935-ös Füst Milán-dolgozatában pedig az időmértékes töredéksorokkal foglalkozott, amelyek megerősítették abban, hogy bátran éljen ilyen eljárásokkal. A Nyugatban 1936-ban megjelent Berzsenyi-tanulmánya nem annyira formai kérdéseket, hanem inkább a költői magatartást járta körül: a világtól elvonuló, önmagát mentő személyiséget, aki a költészetben talál harmóniára. A rádió Diákfélóra című irodalmi műsorában elfeledett értékekre hívta fel a figyelmet: Balassi költészetére, Gyöngyösi István fejlett rímtechnikájára, Jósika Miklós regényeire. Az újklasszicista törekvések az utolsó pályaszakaszban érvényesülnek, kiteljesítve Radnóti líráját a Meredek út (1938) és a posztumusz Tajtékos ég (1946) kötetek verseiben. Két fontos témával bővül a verstárgyak sora: az 1930-as évek második felétől válik jellemzővé a haláltudat megjelenése, az erőszakos pusztulás víziója. A korábbi pályaszakaszról átörökített tájköltészetet is áthatja a vég gondolata: egyrészt a napszakok és évszakok most már baljósnak érzékelt változásai is ennek tudatosítását erősítik, másrészt a szellős legelők, hegyoldalak, erdők tágasságából a lírai alany behúzódik előbb a kert, majd a szoba védettségébe, ahonnan erőszakkal kiragadtatik és bezáratik a láger szögesdróttal és fegyveresekkel őrzött szűk terébe. A szerelmi líra is a harmónia, boldogság fenyegetettségéről számol be: bár az érzelmek intenzívek és állandóak, a létében fenyegetett szerelmes szemében minden ideiglenesnek, törékenynek tűnik. Az idill már csak emlékekben és vágyakban érhető el. A másik téma a költői reflexiók megsokasodása. Megfigyelhető ez a címadási gyakorlatban: Tört elégia', Tétova óda', Himnusz a békéről', Párrímek holdas éjszakán', Októbervégi hexameterek — ezek ugyanis nemcsak műfaji, hanem költészettechnikai utalásokat is tartalmaznak. A mesterségbeli tudás megszerzése és magas szintű gyakorlása Radnótinak nagy önbizalmat adott, ugyanakkor felelősséggel töltötte el: az írást erkölcsi parancsnak tartotta. Ez egyrészt azt jelentette, hogy rendületlenül dolgoznia, alkotnia kell; ehhez a végsőkig tartotta magát, hiszen a munkatábor legembertelenebb körülményei között, amikor a puszta túlélés is nagy teljesítménynek számított, képes volt akár remekműveket írni, holott egyáltalán nem lehetett biztos abban, hogy versei eljutnak a közönséghez (ezt támasztja alá a Negyedik ecloga utolsó sora: „az égre írj, ha minden összetört!”). Másrészt azt a feladatvállalást is jelentette, hogy tanúságot tegyen korának romlottságáról, az emberi faj eltorzulásáról. Harmadrészt pedig - József Attila és García Lorca élettörténetéhez igazítva saját sorskönyvét — az emberi és költői helytállást kiemelve úgy gondolta, nem menekülhet el végzete elől, vállalnia kell akár az áldozat szerepét is. Az újklasszicizmus a nyelvek és kultúrák párbeszédét hangsúlyozta. Ennek gyakorlását segítette, biztosította többek között a műfordítás. Radnóti műfordítói tevékenysége 1938-tól bontakozott ki. A rendelkezésére álló rövid időszak alatt nagy teljesítményt nyújtott: 1940-ben Vas Istvánnal közösen adták ki Apollinaire váloga
