Irodalmi Szemle, 2011
2011/1 - Gyürky Katalin: Érzelemmentes övezet (Szerhij Zsadan: Depeche Mode)
92 SZEMLE tikusnak számító ír együttes történetét vagy zenei pályafutását tárja elénk. A zenekar létrejötte és sorsa ugyanis csak betéttörténetként van jelen a cselekményben, amely nem más, mint egy abszurd, már-már szürreálisba hajló „látlelet” a rendszerváltás körüli Kelet-Ukrajna életéből - mégpedig a tizenkilenc éves „főhősök” szemszögéből. S a „főhősök” kifejezést nem véletlenül tettem idézőjelbe: a történet ugyanis olyan félig felnőtt srácokról szól, akik a körülöttük észlelhető, mindenféle szempontból önmagából kifordult világban nemcsak, hogy nem találják a helyüket, hanem mintha félig tudatosan, félig tudattalanul - identitáskeresésüket, s felnőtté válásukat elodázandó - nem is akarnák azt megtalálni. Mintha abban a világban, ahol ők élnek, nem is lenne szükség emberekre, főleg nem személyiségekre, s pláne nem hősökre. Személytelen tengés- lengésükhöz pedig tökéletes „segítséget” nyújt állandó alkohol- és drogfogyasztásuk, mint az egyetlen értelmesnek beállított tevékenység. Ha ugyanis ideig-óráig van is munkájuk, annak elvégzését két-három nap után ellehetetleníti a vodka, s ha a munka nem kábítószer-csempészet, akkor a legcsekélyebb érdeklődést sem váltja ki belőlük. Érdeklődésük ez irányú beszűkülése pedig teljességgel rányomja a bélyegét a kapcsolataikra is. Ha vannak is kapcsolataik, azok kizárólag látszatkötődések: minthabarátságok, s csak testi élvezeten alapuló „szerelmi” viszonyok. Ebben a delíriumos, mindenfajta nemes érzelmektől mentes szubkultúrában így nem véletlen, hogy az alakok sajátos beszélő neveket viselnek, amely nevekből kitűnik az emberi élet értékeinek teljes hiánya, illetve azok ösztönszintre való lea- lacsonyítása. Az egyik ilyen szereplő például a Kutya Pavlov nevet viseli, amelyből azonnal a híres Pavlov kutyájára asszociálhatunk, hiszen Kutya Pavlovnak a kísérleti állathoz hasonlóan szintén kiváló a feltételes reflexe: kizárólag a vodkára és a marihuánára reagál. S aki épp e reflexéből kifolyólag szó szerint egy kutya tulajdonságait viseli magán, amikor a piát egyenesen „kiszimatolja”. A létezés személytelenségét, elállatia- sodott, sőt, állati szint alá süllyedését pedig még tovább fokozza egy másik alak, nevezett Karburátor szerepeltetése, akinek már állatnév, s ezáltal állati tulajdonság sem jutott, csupán egy mindenki számára semmitmondó alkatrész neve. S a lét abszurditását fokozandó, Kutyának, valamint egy-két szintén vegetáló társának az a „komoly” feladat jut, hogy ennek az elveszett, tárgyiasult alaknak a kutatására induljon, azért, hogy Karburátort mostohaapja temetésére időben előkerítse. Csakhogy ilyen körülmények között ez a sehová sem vezető, deliriumos utazás sem szolgál mást, mint a pikareszk regény műfajának végletekig történő kifordítását. Ahol a végcél egyre elérhetetlenebbé válik, s ahol az utazás egyik „állomásán” a közös barátnőről, Maruszjáról is kiderül, hogy ezer másik lánnyal lehetne helyettesíteni, hiszen nem tűnik másnak, mint lecserélhető, egyszer használatos műanyag babának. Persze mindehhez a látszatléthez ezek a furcsa alakok azért mégis megpróbálnak maguknak valamilyen ideológiát gyártani. Hiszen az 1990-es évek elejének Kelet- Ukrajnájában ők azok, akik úgy érzik magukat, „mint egy folyó, amelyik saját folyásirányával szembe folyik”, azaz olyanoknak, akik apáik egykori kommunista eszméje és létmódja ellen lázadnak. Csakhogy személyiség és eredeti ötletek hiányában ez a lázadás sem vezet máshová,
