Irodalmi Szemle, 2010

2010/10 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Kulcsár Ferenc: Gyöngyök és göröngyök (5) (Napló)

Gyöngyök és göröngyök (5)

89

Kikeltik a virágokat;

Szívem mily puszta volt és benne már Milyen sok szép virág fakad.

Petőfinek a pacsirtaszó hallatán eszébe jut, hogy ő nem csupán „gyilkos eszköz, katona”, hanem költő is, ezért dalra fakad; ekkor még nem sejti talán - 1848. március 8-án -, hogy kevés ideje van hátra, verseiben még hirdeti, hogy „élünk még, és nem hálánk meg, csak meghajoltunk, de el nem törénk”. Ám hamarosan eljön a „szörnyű idő”, mert talán még az „ég is megesküvék, hogy a magyart kiirtja”, hiszen „villog ellenünk a fél világnak kardja”...

Arra gondolok, hogy mi is két csata között hallgatjuk itt négyesben a pacsirtaszót, bár a mi csatánk, ha nehéz is, hál’ istennek, nem ilyen véres, s ha Petőfi küzdelmének értelme volt, márpedig volt, akkor talán a miénknek is van, lesz... Aztán immár hangosan s egyben kíváncsian megkérdezem a barátomat, szerinte kinek a versei illenének ehhez az eredendő szép délutánhoz. Sok név elhangzik, de végül Arany János mellett döntünk, hiszen pihenni, felüdülni jöttünk ki ide, két csata között:

Igyunk biz azt egy-egy kicsit,

Ne szégyelljük, ha jólesik;

Hiszen egy-két ital bortul Ez a világ fel nem fordul.

S ha felfordul: mit én bánom!

Abba sincsen semmi károm;

Tán kit a sors fejre buktat,

Akkor ismét talpra juthat.

* * *

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc elbukása és - többek között - Petőfi eltűnése után Arany Jánosnak, ennek a tragikus okokból „túlérzékeny lángelmének” súlyos belső és külső megpróbáltatásokon kellett átmennie. A forradalom leverését követően az igazán veszélyes számonkérés csak évekkel később indult meg, amikor a császári hatalom „civil apparátusa” óriásira duzzadt, s mint a szimatot fogó ebek, mindent aprólékosan firtatni kezdtek, ami a forradalommal kapcsolatba hózható volt - akárcsak Magyarországon 1956 után és Csehszlovákiában 1968 után, a testvéri „felszabadítást” követően. Mások mellett - akik nem menekültek emigrációba - Aranynak is rettegnie kellett, többek között az 1849-ben napvilágot látott Szabadság zengő hárfája című verseskötete miatt. Hiszen nemcsak már megjelent, hanem rejtve tartott versekért is büntetés és zaklatás járt, ha azok a vizslató hatóság kezébe kerültek. Aranynak erről - többek között Tompa Mihálytól - voltak értesülései, s jól tudta, hogy a zord hatalom az ő híres „Kapcsos könyvénél erősebb zárakat sem szokott tiszteletben tartani”. A sírig hü barát, Tompa Mihály megírta