Irodalmi Szemle, 2010
2010/10 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: Mig bűne a koré..., Chuck Palahniuk kötetéről
83 KÖNYVRŐL KÖNYVRE Míg bűne a koré... Chuck Palahniuk Láthatatlan szörnyek című kötetéről Milyen is az a bizonyos „női szöveg”? Túlérzékeny? Cseppfolyós? Lágy szövetű? Chuck Palahniuk Láthatatlan szörnyek című regénye megírásakor egy teljesen más, egy igazán sokkoló nyelvet választott. Amennyiben a madáchi „nődefiní- cióból” indulunk ki, Palahniuk inkább a női „bűnösség” magyarázatát fejti ki bővebben, mivel ez illik a legjobban kíméletlen kultúrkritikájához. Úgy ír meg egy regényt a nőiségről, testiségről, szerelemről és szeretetről, hogy végig azt hangoztatja, mindezen jelenségek hagyományos formái teljesen eltűntek: már a címben megjelenő „szörnyek” szó is erre a morbid alapállásra utal. A regény tökéletes ellentéte a lágy és finom nőiség megjelenítési fonnáinak: egy szándékosan (mert, jegyezzük meg, a szöveg az abszurd jegyében fogant) visszataszító és gyomorforgató történet tárul elénk, amelynek keménységét oldja ugyan valamelyest az állandóan jelen lévő humor és szélsőséges szarkazmus, még így is szokatlanul meredek meséről van szó azonban. A mese a szépségről, szerelemről és szeretetről szól, csak hát egy kicsit másképp. Chuck Palahniuk elsősorban a Harcosok klubja révén tett szert jelentős hírnévre, amely regény megfilmesítve is nagy sikert aratott - nem csoda, hogy a Láthatatlan szörnyek című, harmadikként megjelent kötete ajánlásában is erre a sikerkönyvre hivatkoznak: a fülszöveg a Harcosok klubja „női változataként” jelöli meg a regényt. Holott az magában is megállja a helyét, nem hagy kétséget afelől, hogy az ukrán származású amerikai szerzőnek határozott elképzelései vannak a regényírásról és a körülöttünk lévő világról. A jövő véget ért, a valóság pedig merő illúzió - ez a Palahniuk-féle abszurd világkép alaptézise. A valóság csak kifordított értelemben létezik, a mesterséges a valódi, az eredetiség értelmezhetetlenné válik. S mindez igazán a fogyasztói társadalom árudömpingjében, formakavalkádjában, lélektelen- ségében és antihumanizmusba torkolló szuperhumanizmusában csúcsosodik ki. Már a szöveg második oldalán szembesülünk az alaptételekkel: .Mindannyian árucikkek vagyunk’' (8.) - közli az elbeszélő, Shannon McFarland, néhány oldallal később pedig így jellemzi legjobb barátnője, Evie Cottrell házát: „Legalább száz generációnvira van bármitől, ami eredeti, de ha jobban belegondolunk, ez mindenkire igaz, nem?” (10.) Mindenkire, mondja, összemosva árucikket és embert, hiszen, hangsúlyozza lépten-nyomon a szöveg: a személyiségnek ebben a világban nincs helye. S hogy ki lehet-e tömi ebből a nyomorból? Brandy Alexander, az elbeszélő, a „láthatatlan szörny” megváltója és bálványa, egyúttal pedig legnagyobb ellensége állapítja meg
