Irodalmi Szemle, 2010
2010/10 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ - 2010 - Németh Zoltán: „Lenyűgözően magabiztos...” (Polgár Anikó Fődíja)
Posonium Irodalmi és Művészeti Díj - 2010 73 kérdéseit, hogy a teremtett formák a hazai magyar sorsban gyökereznek. A Psalmus Hungaricus és a Felszállott a páva Kodályt és történelmet idéz, az Ipolybalogi harangláb című erős ceruzarajz valamit komor előidőnkből. Néprajzi sorozatából a rokka-stilizáció téli esték látomását sugallja, amikor fekete ruhás nagyanyáink lefekvésig hajtották kerekét és a guzsalyra kötött kenderbábból végtelennek tűnő szálat sodortak, fáradhatatlanul taposták a kerékhajtót. A sorozat másik linómetszetén kopjafaszerü oszlopok, akár a vén sirkövek sora otthon a Temetödombon, melyekhez már nem tartozik sír, ellaposodott és benőtte a fű, a vén fejfák sorba rakva a temető bejáratánál már csak egykor volt időkre és elődökre emlékeztetnek. A metszeteken, tusrajzokon hullámzó gömöri dombokba gyökerezett fák erős törzse s lekopaszodó ágai mintha álhatatosan ragaszkodnának a földhöz; a szülőföld valósága, tennészeti képe fogva tartja és nem engedi el Varga Lajost! S a felföldi történelem sem! Portrémetszetein egymást váltja Balassi Bálint és Janko Kráľ, Mikszáth Kálmán és Božena Nemcová, Madách és Škultéty. Könnyű - és sablonos, közhelyes - lenne mindezt leegyszerűsített eszmei vonzásnak hinni. A portrék mások és mások, mind egyéniség! De formájukban, tragikumukban mélyebbre utalnak, abba az elemien természetes népi világba és történelmi kultúrába gyökereznek, az évszázados együttlétbe, melynek ösztönvilága még ott él a közös hagyományokban, csak fel kellene fedezni. A népek drámái, melyeket egykor együtt megéltek és elviseltek, ma sem közhelyek, sem tartalmatlan jelszavak lidércei. Ezek emlékét hordozzák Varga Lajos expresszív portréi és alakjai. Az Árvízmenekültek megnyúlt, széteső figurái, amelyek - Zalabai Zsigmondot idézem - „emberalakjai, melyek szintén a belső vízió, az expresszív alakítás törvényszerűségei szerint nyerték el formájukat, jellem és magatartás hordozói, erkölcsi kérdések felvetői, életérzés kiteljesítői”. Duba Gyula „Lenyűgözően magabiztos.. Laudáció Polgár Anikó Régésznő körömcipőben című kötetéről Az istenek messze vannak. Hófehér márványtestük tökéletes szépségű, elérhetetlen. A bőrük, a húsuk, a szájuk, az ajkuk, a combjuk, minden izmuk kőből van. Kemények és sérthetetlenek. Amikor a turistabusz megáll egy ókori görög város romkertjében, jól elkülönithetők az istenek márványfehér alakjai a turisták színes tömegétől. Ráadásul az istenek mozdulatlanok, képesek órákig állni a tűző napon. A turisták ilyenkor árnyéba vonulnak, kólát isznak, pitába töltött gyrost tömnek magukba. Az istenek mozdulatlanul, éhesen állnak, képesek órákig, napokig, évszázadokig állni a napon, az éjszakában, évezredek óta állnak mozdulatlanul, étlen-szomjan. Polgár Anikó verseskötetében a görög isteneknek ez a klasszikus, klasz- szicista, goethei póza, az apollói szépség merev tökéletessége szertefoszlik. A kőmerev, hófehér szobortestek vérrel telnek meg, megfeszülnek az izmok, kiszí-
