Irodalmi Szemle, 2010
2010/10 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ - 2010 - Duba Gyula: „...nem a világ ellen tör, hanem élni akar” (Tóth Elemér Életműdíja)
70 Posonium Irodalmi és Művészeti Díj - 2010 közölte az Irodalmi Szemle a huszadik századi magyar lírával és prózával foglalkozó tanulmányait. Regényei és novellái mellett esszéivel, tanulmányaival és glosszáival is tartalmas, hasznos munkát végzett. Elszigeteltség vagy egyetemesség (1991), Rossz kedvem naplója (1992), a Hazám, Abszurdisztán (1998) című köteteiben, írásaiban, az anyanyelvi kultúrával, a kisebbségi magyar irodalom hagyományaival, a kisebbségi magyar irodalmak helyzetével és az 1989 utáni társadalmi-politikai kérdésekkel is foglalkozik. Szirák Péter kismonográfiájából megtudhatjuk azt is, hogy egy 1987-es interjúban Grendel Lajos arról a hatásról beszélt, melyet Faulkner gyakorolt rá. „Hogy miképpen lehetséges a Krúdytól (is) örökölt nyelven és szemlélet által a faulkneri drámaiságot áthasonítani, arra valamilyen választ az Eleslövészet és a Galeri adhat. Mindenesetre Grendelnek a helyhez, a tájhoz való erős kötődése, ugyanakkor írásainak leleplező, néha szigorúan kritikai szembesülése a hellyel, mint hagyománynyal - olyan olvasót teremt, aki, ha ismerős is e vidéken, csak kellő távolságtartással figyelheti a világot és önmagát.”(i.m. 23.o.) Mit tehetnék még hozzá az elmondottakhoz? Mindenekelőtt azt, hogy tiszteletre és megbecsülésre érdemes életmű Grendel Lajos prózaírói munkássága, következésképpen sokszorosan megérdemli a Posonium Irodalmi és Művészeti Díj Kuratóriumának a figyelmét. A kuratórium — és ez teljességgel természetes! - az elmondottak szellemében cselekedett! Úgy döntött, Grendel Lajos prózaírói munkássága méltó a tiszeletre és a megbecsülésre. Kedves kortársam és sorstársam: gratulálok az Életmüdijhoz! Öregbítsd továbbra is kisebbségi magyar irodalmunk helyét és rangját itthon és a nagyvilágban! Eónod Zoltán . .nem a világ ellen tör, hanem élni akar” Tóth Elemér Életműdíja Tóth Elemér Hanván született, abban a faluban, ahol negyvennyolcas szabadságharc leverése után paposkodott Tompa Mihály. És itt élte meg a Bach-korszakot és itt írta A madár fiaihoz című alegorikus költeményét, A gólyához című vers párját. Talán véletlen, vagy talán ösztönös örökség, hogy Tóth Elemér költészetében is érezzük annak a - jobb szó híján — nemes bánatnak, valamiféle érzéki szépség vágyának a rezdülését, ami nagy elődje líráját jellemezte. Nem hangzatos s nem erős húr ez verseiben, nem is programszerű hang, inkább ösztönös, mint tudatos szín, de ott van a kezdetektől. Amikor a hatvanas évek elején a „négyek” csoportjának tagjaként - Gál Sándorral, Batta Györggyel és Bárczi Istvánnal - jelentkezett, új hangokként tűntek fel. Az ő hangja mintha szomorkás életérzést, bizonyos szkepsziszt rejtene, amely mégsem pesszimista, nem is lemondó. Tudomásul vevő, nem támadó természetű, nem a világ ellen tör, hanem élni akar! A halak a mélyben úsznak című
