Irodalmi Szemle, 2010

2010/9 - TANULMÁNY - Mészáros László: Szemenszedett históriák A makacs lány és az okos legény, Caesar tréfája, Az örök szépség (Novellák)

82 Mészáros László egy figyelemre méltó, bölcs embert. Bölcs emberekkel mindig szívesen váltok szót, mondta Caesar. íme, Marcus Lepidus Quintus! Ave, Caesar, mondta az ácsmester és barátságosan rámosolygott a diktátorra. Még nem hallottam a hírét, Quintus Mester, méregette a másikat Caesar. Mint korábban, most is furcsa válasz következett. Híre­sek és ünnepeltek akartak némelyek lenni, abban a hiszemben, hogy így megszerzik az emberek felől való biztonságot. Úgyhogy ha tényleg biztonságos az ilyenek élete, akkor elnyerték a természetes jót. Ha ellenben nem biztonságos, akkor nincse­nek birtokában annak, amire kezdettől fogva a Természet benső lényegének megfelelően törekedtek. Úgy bizony. Antonius csak néhány barátját avatta bele a tréfába, a többiek és Caesar nem tudták, hogy egy hibbant agyúval állnak szemben. Caesar eleinte igyekezett megérteni Marcust, de aztán már nem tudta mire vélni a dolgot és intett Antonius­nak, hogy magyarázatot kér. Ekkora bölcsességgel szemben tehetetlenek vagyunk, Gaius Julius, tárta szét a karjait Antonius. Caesar félrevonta az athéni bölcset, hogy komolyabb eszmecserét folytasson vele. Mikor kezdett el filozófiával foglalkozni, Mester? Míg fiatal valaki, addig se halogassa a filozofálást, s amikor öregedni kezd, akkor se emyedjen el a bölcsel­kedésben. Hiszen senki sem túl fiatal és senki sem túl öreg a lelke egészségének a megszerzésére. Aki azt mondja, hogy a filozofálásnak még nem kezdődött el vagy már elmúlt az ideje, hasonlít ahhoz, aki azt állítja, hogy a boldogságnak az ideje még nem jött el vagy már tova is tűnt. így hát ifjúnak és öregnek egyaránt kell filo­zofálni, az egyiknek azért, hogy öreg korában is ifjú maradjon a javakban a múltjára való kellemes visszaemlékezés révén, a másiknak pedig azért, hogy ifjú létére egy­szersmind „öreg” is legyen azáltal, hogy nem fél a jövőtől. Gondolkodnunk kell tehát a boldogságot nyújtó dolgokról, hiszen ha a boldogságunk megvan, min­denünk megvan; ha pedig nincs meg, mindent elkövetünk, hogy megszerezzük. Ekkor Caesar megsejtette, hogy valami turpisság lehet a dologban. Ráadásul az utóbbi mondat valahogyan mégis csak ismerősen csengett számára, mintha csak Cicerót hallotta volna. Meg is kérdezte a Mester, hogy volt-e már szerencséje Ciceróhoz. Tullius Tirójának szíves üdvözletét küldi, valamint kis Ciceróm, az öcsém és az öcsém fia is. Azt hittem, kissé könnyebben tudom elviselni a távolléte­det, és bár diadalmenetem szempontjából nagyon fontos, hogy mielőbb a főváros­ban legyek, mégis úgy gondolom, helytelenül cselekedtem, amikor tőled eljöttem. Ekkor Caesar fennhangon szónokolni kezdett. Noha nékem, polgárok, a ti tömeges együttlétetek látványa mindig a lehető legkellemesebbnek, e hely pedig az ünnepélyes tárgyalásra legalkalmasabbnak, a szónoklásra legmegtisztelőbbnek lát­szott, mégis, a dicsőség e lépcsőjéről, mely mindig a legkiválóbbak előtt nyílt meg, nem szándékom tartott vissza eddig, hanem azok az életelvek, amelyeket kora ifjúságomtól fogva kitűztem magam elé. Erre Marcus kijelentette, hogy végre tökéletesen érti vitapartnerét, akiben egy nagy műveltségű, rendkívüli elmére talált. Nem tudom, hogyan működik pontosan

Next

/
Thumbnails
Contents