Irodalmi Szemle, 2010
2010/9 - TANULMÁNY - Gál Sándor: Katonásdi és a T-34-es lakókocsi (2)(Napló)
Katonásdi és a T-34-es lakókocsi (2) 73 adom fel. Az előttem lévő barna fedelű füzetbe pedig megkísérlem ennek a „másik valóságnak” az arctalan, parancsra mozgatott létezésnek a mozdulatait rögzíteni - versben! És azt is eldöntöttem akkor, hogy - ha ezt lehetséges lesz megoldani - havonta egyszer kérek kimenőt, s ez a nap ünnep lesz. Hogy ennek a döntésemnek később következményei is lehetnek, meg se fordult a fejemben. Azon a szombat délutánon valamit lezártam magamban, s valamit elkezdtem. De annak a pillanatnak a lényegét sokkal, de sokkal később ismertem fel igazán. Később, úgy a hatvanas évek közepén, amikor Marcelló Venturi Fehér zászló Kafelónia felett c. regényét olvastam: „ Ha felöltjük az egyenruhát - írja Venturi -, egy szervezett társadalom részévé vállunk. Megszűnik az egyéniségünk, de megszűnik felelősségünk is. Attól a pillanattól kezdve, hogy uniformis van rajtunk, van, aki helyettünk is óriási terveket sző, helyettünk is parancsol és határoz. És ez jelenti a gyermekkorunk végét.” Lényegében akkori elszánásomban efölé a „rend” fölé igyekeztem volna jutni, másrészt valóban az a janovicei huszonhét hónap jelentette gyermekkorom végét... Itt ért véget a katonásdi — a játék! Mert a T-34-es lakókocsi „kettős valója”, az élet és a halál páncélburka - oce- lová rakva - zárt magába. A hadsereg gyakorlati - hétköznapi - működésének fogaskerék-rendszerében az ilyen egyéni elszánások vagy fogadalmak legfeljebb az ábrándok közé voltak sorolhatók. Megvalósításuk bizonyos fokú fatalizmust kívánt. Ennek ellenére a hadsereg falanszter voltával szemben mégis csak adott némi reményt, mondjuk egy könyv elolvasására vagy az írásra... Csakhogy! Csakhogy, amiként Venturinál olvashattuk, „van, aki helyettünk is óriási terveket sző.” Janovicén is szőttek ilyen-olyan terveket, elsősorban a „béketábor” megvédésére. A harci alakulathoz kerülve, az első század első szakaszába kerültem, s mivel nem volt elég hivatásos tiszt, őrvezetőként lettem szakaszparancsnok. Három harckocsi került „vezetésem” alá. Ezzel nem is lett volna gond, csakhogy az én szakaszom egyben „felderítőegység” volt, amiből az következett, hogy nekem - nekünk - folyamatosan készültségben kellett lennünk. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a harckocsikat teljes harci felszereltségben kellett tartani. Feltöltött üzemanyagtartályok, lőszer stb., s riadó esetén, meghatározott időn belül el kellett foglalni a kijelölt és bemért lőszektort a nyugati, megerődített övezetben, s élesre töltött löveggel várni a további parancsokat... Ennek harcászati lényege az volt, hogy egy támadás esetén addig kell a támadást feltartóztatni, amíg az ezred további alakulatai is elfoglalják állásaikat a mögöttünk lévő zónában vagy a kiépített erőd- rendszerek valamelyikében. Egyébként abban az időben támadás esetén nekünk
