Irodalmi Szemle, 2010
2010/9 - TANULMÁNY - Gál Sándor: Katonásdi és a T-34-es lakókocsi (2)(Napló)
Katonásdi és a T-34-es lakókocsi (2) 71 Magamhoz vennélek! magamba rejtenélek! Ki találna meg ilyen sírban téged? Mostanról visszanézve nem is az volt a fontos, hogy mire jutottam a fordítás- kísérlettel, hanem az, hogy ezek az ott olvasott, harmatfriss versek rádöbbentettek arra, hogy létezik olyan cseh kortárs költészet, amely érdemes a megismerésre és a megismertetésre. Amit - lehetőségemhez és erőmhöz mérten — később meg is valósítottam. A már említettek mellett Vladimír Holan költészete lett egyik nagy élményemmé, s azt hiszem, tőle fordítottam a legtöbbet - de ez már a hatvanas , s a még későbbi évek része. Itt a šumavai egyenvilágban bekövetkezett egyféle rend, de úgy is mondhatnám, hogy konszolidálódott az életünk, az életem. Altisztként - beosztásom szerint harckocsi-parancsnok - motorizált lövészzászlóalj kötelékébe kerültem egy SHD-100-as parancsnokaként. A T-34-es és az SHD-100 között annyi volt a különbség, hogy az utóbbinak nem volt forgótomya. Hadászati-taktikai szerepe pedig a támadások után az áttörési szakasz biztosítására szolgált. Műszaki paraméterei megegyeztek a T-34-esével. Akciórádiusza ugyanúgy 300 kilométer volt, motorja is megegyezett amazéval - SV-500-as dízel -, csupán a lövegek kalibere különbözött. Az SHD-100-as 100 milliméteres löveggel volt felszerelve. (AT-34- es lövege „csak” 80 milliméteres volt.) Egyébként mindkét harckocsi személyzete - békeidőben négy — háború esetében öt főből állt. Az ötödik harcos az alsó nehézgéppuskát kezelte, és tartaléksofőrként is szerepelt - szükség esetén. A harckocsik tüzerejét a lövegeken kívül két nehézgépfegyver alkotta. Ezen kívül a személyzet négy tagja - akkor már - egy-egy Kalasnyikovot és oldalfegyvert használt. Nekem, lévén parancsnok, csak oldalfegyverem volt, s egy rakétapisztolyom. Természetesen a KS kezelését is el kellett sajátítanom. Azt hiszem, a klasszikus fegyverek közül a T-34-es harckocsi és a kalasnyikov volt a szovjet hadsereg, később a Varsói Szerződés fegyverzetének a csúcsa. A T-34-es továbbfejlesztett változatát[-it] a T-52-est és a T-58-ast akkor kezdték hadrendbe állítani, amikor én már az utolsó száz nap „visszaszámlálását” megkezdtem. Különben a janovicei garázsokból a lekonzervált harckocsikat folyamatosan adták át a „fejlődő” országoknak. A mi parkunkból az egyiptomi hadsereg kapott jelentős mennyiséget, amelyeket később, az első, 1967-es izraeli-egyiptomi háborúban változtattak az izraeli rakéták acélroncsokká. Egészen véletlenül ezt a „hétnapos háborút” - újságíróként - Moszkvában éltem meg, s láttam a híradóban egykori .járgányaim” pusztulását a sivatagban... Csupán az érdekesség kedvéért említem meg, hogy abban az időben még minden T-34-es harckocsinak volt saját dokumentációja. Nos, egy ideig - még az altisztiben - olyan harckocsinak a parancsnoka voltam, amelyet Sztálingrádban gyártottak a harcok idején, s a dokumentációja szerint eljutott Berlinbe. Sztálingrád és Berlin között háromszor lőtték el a forgótomyát...
