Irodalmi Szemle, 2010
2010/9 - Fónod Zoltán: A magyar sors és a szülőföld hűségese... (2) (Duba Gyula szépprózai munkássága)
A magyar föld és a szülőföld hűségese... (2) 41 tükre volt (...) Éreztük, hogy sokkal többre hivatott tehetség (...) A bohóc levetette álarcát, s józan nappali fényben mutatja föl most már igazi önmagát”24 A kötet legjobb novellájaként értékelte a kritika a Valaki kopogott az ablakon című írását. Morvái szerkesztő jellemét, lelki mélységeit ismerhetjük meg, az emberi lélek hibátlan mélységeit tárja elénk az író. Menyasszonya falun él, három éve eljegyezte, az esküvőt azonban halogatja. Határozatlansága mellett feltehetően anyagi gondjai is közrejátszottak ebben, ezt azonban csak a sugallatok szintjén jelzi az iró. Bonyolítja mindennapjait, hogy egy este csinos, fiatal nőt talál a lakásán. Egy neves zeneszerző lányát, aki összeveszett mostoha anyjával, és szállást kért két éjszakára. Morvainak megtetszik a csinos vendég, másnap azonban jelentkezik Morvái menyasszonya, így kelletlenül ugyan, de megoldja a számára drámainak érzett helyzetet. Az író számára a két típus között vergődő Morvái jellemrajzának a bemutatása a fontos. Czine Mihály szerint a kialakult konfliktus a móriczi szépasszony és a boldog asszony közt vívódó főhős leleplezését és a furcsa helyzet felmutatását vállalta az író. Nem véletlen persze az sem, hogy a - móriczi példázat mintájára! - a novellák gyakran visszatérő alakja Morvái szerkesztő úr, akit (visszafogottságával, bizonytalan helyzetfelismeréseivel!) akár az író alteregójaként is elképzelhetünk. (Feltehetően ez a „roko- nítás” is közrejátszott abban, hogy az egyre gyakrabban főhőssé kreált Morvái keresztnevét sem ismerjük.) És szerepe lehetett abban is, hogy a szlovákiai magyar novellákban a cselekménybonyolítás jobbára erőteljes. Ezt a lehetőséget Duba jellemekre koncentráló írói szándékában is felismerhetjük. Egyik kortársa és kritikusa szerint „Nemzedékek, életfelfogások, életérzések ütközőpontjai ezek az írások, átszőve őszinte lírai vallomásokkal”25. Vélhetően a Szabadesés című regény hősének egy-egy jellemvonása is alakul, formálódik, csiszolódik az említett „előzmények” hatására. Nem érdektelen megjegyeznünk, hogy prózairodalmunkban 1963 a „nagy felfutás” esztendeje volt. „A hatvanas évek elején Rácz Olivér, Dobos László és Duba Gyula volt a szemléletváltás és a korszerűség úttörője. A kisebbségi magyar irodalom nemcsak témáiban újult meg, hanem módszereiben, eszközeiben is.” Ezt erősítette az a jelenség is, hogy Duba Gyula kötete (Csillagtalan égen struccmadár) ugyanabban az évben jelent meg, mint Dobos László (Messze voltak a csillagok) vagy Rácz Olivér (Megtudtam, hogy élsz című) regénye. Egyértelművé vált, hogy 1963 korszakhatárt jelentett a kisebbségi magyar irodalomban: „a lelkesedésből és lelkendezésből, a sematizmus hínárjából kivezető utat a szépprózában”. Következésképpen a „teljes élet tükröződésének a szándékaként” 1963-tól jeleztük azt a korszakhatárt (...), amikor,,... irodalmunk eljutott arra a pontra, ahol megértő atyai gesztusok, didaktikus ráhatások vagy a szegény rokonnak kijáró legyezgetések, vállveregetések nélkül is képes bizonyítani erejét, életrevalóságát”. Az epikai teljesség helyett az idősíkok változása, a regényszerkezet átalakulása és az írói szándék erőteljesebb megjelenítése jelentette a mást, a változást. A „derékhad” írói - akárcsak Magyarországon - nálunk is hathatósan hozzájárultak a magyar valóság feltárásához és a történelmi tudat alakításához, immár a prózairodalom korszerű eszközeivel.26 Ekkor jelennek meg Duba Gyula első elbeszélései (Csillagtalan égen struccmadár), Dobos László első regénye (Messze voltak a csillagok) és Rácz Olivér
