Irodalmi Szemle, 2010
2010/9 - Csehy Zoltán: Az acetilén áramlása
Az acetilén áramlása 19 nyíló örvényei felszínre vetik az igazság fellelhetőségének modernista vágyában való megcsalatkozást is. Vajon nem éppen a líra fragmentáltsága őrzi meg objektívebben a szöveg igazságát? Ráadásul épp a lírába beszivárgó beszéd- és tanulmányfoszlányok kvázibizonytalansága figyelmeztet a hagyományos szembenállás tarthatatlanságára. Cselényi épp az Acetilén ágyakban ébred rá a szövegek műfaji besorolásának döbbenetes felületességére, s müvét a léttapasztalat megszövegesült köztességeiben realizálja. A történés áramlása nem világtapasztalat elsősorban, hanem nyelvi tapasztalat, a mítosz kivetkőzése önmagából nem lényegi elbizonytalanodás, hanem természetes értelmezési tapasztalat, mely a szövegesülés változékonyságában érvényesül. A Urainak csak áttételesen nevezhető, a montázsvers technikáit magukon viselő szövegek prózai kiegészítéseket, kommentárokat, úgyszólván evidensebben megközelíthető páros sorszámozással ellátott dokumentumfoszlányokat kapnak, melyek nyelvi univerzuma mérhetetlen távolságba kerül a versvilág jelentésszóródásokkal, aleatorikus zeneiséggel megkomponált asszociatív tömbjeitől. Két módszer küzd tehát a kifejezés igazságáért. Ez a tendencia kivált a közös pontokban érdekes: pl. az özönvízmítoszok irodalmi felbukkanásait kiaknázó verstömbök gondolati párjaként adódik a csallóközi árvíz dokumentált tapasztalata. De a kardinális özönvíztéma mellett mely mozzanatok szerveződnek történésekké az Acetilén ágyak hatalmas eposzi kavargásában? Központi szerepet kap a történelem maga („parányi a nagy történelem” 4/3/1, „amig tulajDON tenyerén” 4/1/3 vagy „trianonnak kétszeres árat / fizettünk” 4/1/3), illetőleg a kulturális kommunikáció aspektusai is előtérbe kerülnek. Az ősmagyar e- posz fragmentumai pl. mint más népek kultúrájába montázsolt üzenetek (4/4/3), a magyar dallamkincs mint a dalcsere („egy magyar dallamot a / szlovákok átvesznek” 3/2/3) és a kulturális kommunikáció evidenciáit mutató cseretárgy jelennek meg. Erőteljesen van jelen a világirodalom kulcsmüveinek vagy kulcsfiguráinak emblematizálása: a történelem azonban Cselényi számára elsősorban a művészeten keresztül létező valóság. Kimagasló fontosságú a transzcendencia meg- idézése (pl. „véda-vakond véda-virág”, 4/2/3), kivált a krisztológia alaptéziseinek és a Szentírás egyes elemeinek hatványozott előtérbe állítása. Ezzel radikálisan szembeállítható a szocializmus, illetve kommunizmus kérdésköreit taglaló prózai dokumentumok beszivárgása a kötetbe, melynek csúcsa a 4/2/2-es szöveg, mely bizarr módon a magyarság és a kommunista elkötelezettség viszonyát analizálja ma már hatványozottan sokkoló módon. Egy 1991-ben megjelent kötetben egy ilyen kommunista hitvallás nyilván áttételes, történeti, időkeret funkciójú. A csallóközi árvíz ideológiailag determinált, egyértelműen besorolható szókincse (4/1/2) hasonlóképpen éles kontrasztot alkot a verstömbök fragmentált, utalásos nyelvezetével. Cselényi könyvében tehát a radikális regiszterkeverés uralkodik, miközben a líraiság mint minőség felszámolódik. Itt érdemes kitérni azokra a vádakra, melyek a montázsolt Cselényi-szövegek rejtett romanticizmusát fedezik fel: ezek a lírai mozzanatok széttrancsírozódnak a zenei térben, s úgy hatnak, mint egy-egy torzít-
