Irodalmi Szemle, 2010
2010/8 - TANULMÁNY - Szalay Adrianna: A modem prózanyelv - medialitás és irónia
82 Szalay Adrianna irányába tesz. Ezen oszcilláció észlelésének a létrejöttét a hermeneutikai teória megértő tudat figyelmeként magyarázza, amelyben a megértés folyamatának kibil- lenése az irónia észrevételével áll helyre. Szükség van azonban megelőző bizonyosságra, amely arról dönt, hogy a kijelentést iróniaként kell értelmezni. Az af- firmáció az a mozzanat, ami megkülönbözteti az iróniát a gúnyos és szarkasztikus megnyilvánulásoktól. Lovász Tünde végezetül Kunderát idézi. Vajda Mihály Kun- dera regényelméletének elemzése közben a regény polifon igazságértéseként határozza meg a regény ironikus természetét. Kundera szerint: „Az irónia bosszantó. Nem azért, mert csúfolódik vagy támad, hanem azért, mert leleplezve a világ többértelműségét, megfosztja az embert a bizonyosságtól.” A „fin de siécle” társadalmának belső elmagányosodása nyomán A Hét körének novellaíróira összefoglalóan és tömören megfogalmazva érvényes, hogy az érzés szemérme ironizálás formájában jelentkezik náluk. A modem elbeszélés nyelvi sajátosságainak elemzésekor az irónia medialitására kérdezünk rá, hangsúlyozva a képzelőerő és valóság polaritásának intenciófűggő szemantikáját. Ambrus Zoltán Pókháló kisasszony cimü novellája16 erre lehetőséget kínál. A novella mind a hat fejezetében megtalálható a realitás-irrealitás pár, mindegyik esetben pókháló kisasz- szony alakjához kötve. Időszerkezetét tekintve pókháló kisasszony alakja a gyerekkori álomból indul útjára a csábító alakjában, majd az irgalmasság alakját ölti fel, és a novella zárlatában Carmen alakját felidézendő, a szenvedélyek silányságára, az élet játékosságára ébreszti rá az elbeszélőt. Az első részben az álomkép a kinai porcelántálhoz kötődik, a második részben Binder Sárikához, vagyis gyerekszerelem alakjában ölt testet, a harmadik részben egy Pierette-kép idézi fel, majd a Fleurs du mal lapjairól lép elő. A novella kifejezései és szóhasználatával mozgóképi szöveghatást vált ki, törekedve ezáltal a történés és az olvasás egyidejűségének imp- likálására és a tapasztalás elsődlegességére: hajnali álmaim ezüst esőtől fénylő palotái, kék szoba, ahonnét az egyes szám első személyü elbeszélő megugrik, siet le a lépcsőn, megkerüli a kútházat, tovakocog a sínek mentén, mely sínpár volt a zsi-nór, mely a nagy kék szobával összefűzte a járó székéből elillant, tékozló fiút, aki az óriási jelzőoszlop vörös szemébe néz, tovább lépeget, majd egy lokomotív rohan el mellette, végül eltéved, és könny fut össze szempillái alatt. E meseszerű felvezetés után belép az irónia: az ultramarinszínű Ér vizének birodalmánál a kék szin bűvkörében megjelenő kis kínai lányt idomtalan kis kínai majmok ve szik körül, akik kéken vigyorognak a világba. Az olvasó, mint a történések egyidejű résztvevője egyfajta váltást érzékel, a megszokott meseszerü diskurzusséma átlépését. A romantikus meseszerü tablókat felidéző nyitástól valami eltérő jelenik meg, valami új jelentéssel. Miért a vigyorgó majmok? Az irónia a nyelv mediális konfigurációjaként lép elő, lehetővé téve, hogy az elbeszélt események felülemelkedjenek az elbeszélt történet koncepcióján. Áttételes ironikus ábrázolásról van szó, amikor is időben lezajló szemléletváltás következik be az olvasóban. A két elem jelentésbeli távolsága az érzékelés tárgya - tündér és majom. A tündér romantikus intenciót
