Irodalmi Szemle, 2010
2010/8 - MAGYAR IRODALOM ROMÁNIÁBAN - Grendel Lajos: Négy hét az élet (Regényrészlet)
21 Grendel Lajos Négy hét az élet (Regényrészlet) Pedig Hugót a pacalpörköltözés és a mértéktelen sörvedelés emlékezetes napját követően elnyelte a föld, mint egy illegális osztályharcost a valaha volt - igaz sem volt időkben. Mintha valaki, a hajléktalanokért és csavargókért felelős égi személy, egy osztályvezető angyal, kitörölte volna őt a város lakóinak lajstromából vagy valami titkos, diszkrét feladattal bízta volna meg. Persze érdeklődhetett volna felőle a cimboráinál (azok összeverődtek nélküle is a téren, mint dologtalan, kiváncsi varjak), de ennyire azért nem hiányzott neki Hugó. S akkor tessék! Épp a hazautazása előtti nap végén, amikor a legkevésbé várta. Erősen esteledett már, a hideg szél fergeteges csárdást ropott minden útkereszteződésben és utcasarkon, és esőt is hozott magával a messzi északról; nem nyári záport, hanem azt a kitartó, nem lankadó, szorgalmas hivatalnokfajtát, amely örömét leli abban, hogy túlórázhat. Sanyi már nagyon várta, hogy hazaérjen, és ágyba bújjon. De akkor, mintha csak egy hevesebb széllökés sodorta volna az útjába, megjelent a színen Hugó, hogy műsorváltozást jelentsen be. Vagyis inkább csak úgy kibontakozott az egyik kapualj árnyékából, mint egy másik, mozgó árnyék. Egyszer csak ott termett előtte, és elállta az útját, alig húsz-harminc méterre Vilma néni házától. „Hát maga mi a nyavalyát keres itt?” Hugó duzzogott, mint egy kisgyerek. „Mért beszél velem ilyen hangon, főnök? Én csak elbúcsúzni jöttem magától.” Jó, jó, ez derék dolog volt, s meg is lágyította vele Sanyi szívét. „Elkísérhetem?” - kérdezte Hugó félénken, de közben már kísérte is. Hogy Hugó az elbúcsúzás fogalmát némileg másképpen értelmezi, amint az normális emberek között szokás, az Vilma néniék házának kapujához érve derült ki. Itt ugyanis Hugó bizonyos fölöttébb kellemetlen tényekkel szembesítette. A legfőbb tény, az összes többi tény eredője az volt, hogy összeveszett a nővérével, mire föl a nővére kidobta őt, mert igaz ugyan, hogy a nővére egy szentasszony, de itt, a földön, a szentek türelmének is van határa; s hát az a nagy igazság, hogy goromba volt a nővéréhez, s ezért rászolgált a kilakoltatásra. „Nem olyan nagy ügy, nem is az első e- set.” Töltötte ő az éjszakát utcán már máskor is. De most „rohadt” hideg van, és az eső is a nyakába csurog. Befogadhatná-e őt erre az egyetlen éjszakára? Hiszen nem vadidegen ember ő már Sanyi előtt. „Jó lenne forró zuhanyt is venni.”
