Irodalmi Szemle, 2010
2010/8 - MAGYAR IRODALOM ROMÁNIÁBAN - Pomogáts Béla: Erdélyi arcképek (3) Beke György
18 Pomogáts Béla nyiszor tesszük, a házsongárdi temető jeltelen sírjából - valamelyik rég felhányt tömegsírból? mert szerettem volna összegezésre kérni. Búcsúbeszédre? Elsira- tására annak, hogy milyen álmokat dédelgetett valaha, az egész népre kiterjedő anyanyelvű oktatást, mik keltek életre eszményeiből, és mik vesztek el belőlük idők rendjén? Hogy mit is veszítettünk az iskoláinkkal, Jövőnket is? Hitünket? Önbecsülésünket? Nemzeti valónkat? Ahogy elém áll ködből szőtt alakja, nem a megadás búcsúját mondja. Nem illenék a természetéhez. Apáczai Csere Jánoshoz csak az illendő, hogy keressen egy újabb előadótermet a földbe omlott helyébe, ha abból is kiűzik, kopogtasson egy másik ajtón, életében is így tette, és ismételje mindegyre, örök és erős meggyőződéssel, három évszázad keserű történelmi tapasztalataival is: az iskolák fölöttébb szükséges voltát az egyéni boldogulásban és nemzeti megmaradásban és a mai erdélyi magyaroknál való barbár állapotok okait...” Веке György erdélyi írópályája jó négy évtizeden át köznapi küzdelmek között haladt, munkabírása és kitartása imponáló volt: regények és szociográfiai munkák egymás után kerültek ki a keze alól. Mellettük számos román müvet ültetett át magyarra, közöttük a romániai írószövetség elnökének, Zaharia Stancunak Sirató (1970) című regényét, Emil Garleanu meséit, Ion Brad, Dinu Sararu elbeszélő müveit, valamint Dinicu Gotescu Utazásaim leírása 1824-1826 (1978) című klasz- szikus útleírását, mindemellett két román aforizmagyüjteményt (A kő bölcsessége a keménység, 1967, Kagylók tengerzúgással, 1971) is közreadott. Tolmács nélkül (1972), illetve ennek román változataként megjelent Fara interpret (1972) című interjúköteteivel a két kultúra ismerkedésében vállalt szolgálatot - mindezek ellenére, főként riporteri munkája miatt, amely az erdélyi magyarság önismeretét és önvédelmét kívánta erősíteni, a bukaresti hatóságok mindinkább ellenségesen figyelték tevékenységét. Életrajzírója, Somos Béla idézte fel Gheorghe Botarescu nyugalmazott alezredes feljelentő irományát, amely a belügyi hatóságok figyelmét kívánta felhívni az iró megjelenés előtt álló és a feljelentés következtében még a nyomdában megsemmisített Könyv és társadalom című művére: „a felvetett kérdések elég alapot nyújtanak ahhoz, hogy számot vethessünk, kivel és mivel is van dolgunk. Kérem tehát az illetékes szerveket, hogy vizsgálják ki és foganatosítsanak intézkedéseket nemcsak Веке ellen, hanem mindazok ellen is, akik negatív, retrog- rád, antimaterialista elméletekkel hozzájárultak, ilyen vagy olyan módon a kötet összeállításához.” A román titkosszolgálat fokozódó figyelme, elkészült műveinek betiltása miatt fogyott el a levegő az író körül: 1984-ben közlési tilalommal sújtották, 1987-ben kényszemyugdíjba küldték. Művei ekkortájt már csak Magyarországon kerülhettek az olvasó elé - így jutott Веке György arra az elhatározásra, hogy családjával együtt Magyarországra költözik: 1989 karácsonya után, a romániai forradalom napjaiban érkezett Budapestre, az irodalmi élet régi barátként fogadta, természetesen megnyíltak előtte azok a lehetőségek, amelyeket a magyarországi rendszerváltozás idején létrejött új könyvkiadók kínáltak fel. Otthonra talált a magyarországi közélet
