Irodalmi Szemle, 2010

2010/7 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Száz Pál: Ovi (3) (elbeszélés)

Ovi (3)

91

boszorkány sem repül. Átnyúltam egy kalácsért túl, túra, túl a kerítésen. Az erdőkön túl lakik Tündér Ilona és ott a Nap Pitvarán át. Muskátliszagú veranda. Nem kapál a néne. Szaloncukor illeg-billeg, díszeleg - karácsonyfán érzi magát. Őket nem nagyon ismerem, mert a másik oviból vannak és kicsik. Szólószilvát termő aranyalmafa. Kakukkosházikó vackában biztos vacak lakni, azért mégsem, mert csak majdnem olyan szűk, mint a gödörben. Mi ő, valami költő? Már mindenki bévül van a kapunak. Tényleg odakakilt. Hát ne hidd el. Ma is hoztak neki valamit, csak úgy futott ki az ipséhez. Muskátlik? Már nincsenek. Mindet eltemettem, hisz olyan rendetlenek, hogy széthagyják a házaik. Vagy elvesztettem volna?

Olyan rossz elveszteni valamit, mert az nincs meg, ami megvolt. Most

például nem találom. Hát őt. (...)

* * *

Mit tettem? Úristen mit csinált. A felhők odébbálltak. Élesen tűzött a nap. Minden zugot bevilágított. Nem bőgök, nem vagyok kis pisis. Féreg. Nem felelt senki. A kunyhó üres volt, mint a ház volt. Az árnyék lila volt. Koszorú-koszorú. Mindent hall és a lombja visszasusogja. Gombolyagnak pont meg kellett látnia. Nem ismert rá. Pont neki. És miközben távolról bámulta, már nem úgy nézett mint azelőtt. Sem kedvesen, vagy nyálcsordulós-bambán. Valami kiveszett a tekintetéből. Olyan rossz elveszteni valamit. Egyszer majd nekem is lesz gyerekem. Meg annak is, mint a szilvafák. Nem tudott szabadulni ettől az érzéstől. Utálta magát. Mert akkor megint rádöbbent. Micsináltam. És akkor öreg leszek mint a dédi, viccelek majd vele, aztán beleraknak a gödörbe. Dédimama? A lebegés eltűnik. Úgy érezte egyre nyakigláb süllyed valami nehéz és sötét masszába. Ez nem jó mese. Aztán megérkezik rá a homok is. Az egyik szilva megéredt. Különösen korán, mert nincs még nyárvég. Napvég se mondjuk. A toronyóra üt.

(Rövidített szöveg!)

Jubilánsok köszöntése (Zirig Arpád, Szeberényi Zoltán és Fonod Zoltán)