Irodalmi Szemle, 2010
2010/6 - MARGÓ - Száz Pál: Ovi (2) (elbeszélés)
Ovi (2) 87 (Valami titok birtokosai lettek, olyané, amit nem beszélhetnek meg, mert nem lehet szavakba szabni, oly parttalan, de amit mindketten egyész biztosan érzékelnek, így hát nem is kell megbeszélni.) О is csókolózott már - de arról senki sem tud (A tagjai megteltek bizsergéssel, és minden forróságármalat a gyomra környékéből sugárzódott ki. És minden felszabadult és most kódorgó erelyét össze kellett fognia és be kellett vetnie, hogy megtörténjen), ott és akkor aztán megpuszilta az arcát. 7 Megszólal a kakukkosóra. De most senki sem figyel. Mindenki el van foglalkozva. 1, 2, 3,..hány óra?, megszámolom. A dédinél is van kakukkosóra, de az sokkal nagyobb, hatalmas, magasabb tőlem is. (Cirádák vannak rá faragva, alul hosszú száron leng az inga, kis üveges vitrinben.) Egyszer a dédi kinyitotta nekem. Aznap nála voltam, elkültek hozzá szolgálni. Aztán jött értem apu. Leültek a konyhába a dédivel, az előbb előhozta a vékony nyakú üveget, töltött. Nekem is akart önteni, de csak viccelt. Kortyintottak, lötyögtették a szájukban, bólogattak. A bor bordó volt (szinte lila, csillogtt, a ne- felejcses abroszon bólingó vörös folt jelent meg ahogy letették. Hosszúra nyúlt a csönd, ahogy az olajos bor lefutott a pohár martjáról, itt-ott megmaradtak a verej- tékcseppek, és abban a feneketlen csöndben, szinte sercegett, ahogy belefutott.) Dédi olyan volt mint mindig (álmatagon) kinézett (a függönyös kisablakon) - régen voltak a párkányon muskátlik, de azokat elvitte a dédimama, és nem jött vissza velük; sajnáltam őket is. Most csak száraz diófalevelek voltak ott kívülről, odafüj- ta őket a szél, narancssárgállott, mert átvilágította a nap (és az ereit is ki lehetett venni. De apu nem volt olyan, hanem más. (Igaz fanyar volt, de nem lehetett látni rajta a durvaságát. Fanyar és lágy mint az a bor.) Én nemigen szeretem. Egyszer azt mondta, hogy lehet, hogy itt fogunk lakni, építünk ide egy nagy házat, ha meghal a dédi. Nem tudom, hogy tényleg, vagy csak viccelt-e, de majdnem sírni kezdtem; én nem akarok itt lakni, mert a dédinek... ...7, 8, 9, Tíz óra van. Jön a reggeli: A Szakács néni nagy tálcákon hozza be a halas-kenős kenyereket. Fúúj. Kell menni kezet mosni, meg pisilni - már mondják is. Azzal az állatfigurákat betologatta az istálóikba, biztonságba helyezte őket az éjszaka idejére, zárórát csinált. Mondta nekik, jók legyenek, és otthagyta őket. (...) 8 Már mindenki a helyén van. Gombolyag ül csak egyedül, magára maradt most is, aztán Szaloncukor és Piszkavas ülnek le melléje, de csak mert máshol már nem volt hely. Szaloncukrot Klotild tanító néni tessékeli, mert az nem akar Gom
