Irodalmi Szemle, 2010

2010/6 - MARGÓ - Száz Pál: Ovi (2) (elbeszélés)

84

Száz Pál

SZÁZ PÁL

Ovi (2)

(Folytatás az előző számból)

(3-4)- Megmóllak! - Mondta nekik még egyszer Gömböc. Arca remegett, kinyújtotta húsos kezét, öregujját mereven feltartotta merőlegesen ökölbe szorított tenyerére, és rájuk szegezte (így kell mondani a megmóllakot). Szegényt mindig csúfolták, mert kövér volt. Úgy húzott el rrtellette, hogy észre sem vette. Azok meg fülsértő hahotában törtek ki. Igazán kegyetlenek tudtak lenni olykor.- Csináljunk nekik autópályát! - Javasolta Piszkavas, és lendületesen előretolta a kicsi sárgát.- Nem, az nem jó, olyat már csináltunk és különben is unalmas. - Földelte le

Olló.- Inkább rendezzünk akadályversenyt nekik. - Mindenki tetszését elnyerte Partvis ötlete, így hát nekifogtak az akadályversenyesdinek.

(Úgy változott át ez a sárga utálkozás, mint Olló színváltoztatós kisautója, amit most is szorongatott, és lila volt.) Igazából csatlakozni szerett volna hozzájuk, ami sikerült is pár barátságtalan üdvözlés után, és nojósan beleegyeztek. Akkor aztán jöhetett a meglepetés. Ki is húzta a zsebéből, volt is csodálkozás, és (a többiek nagy tudósán megállapították, hogy) ez bizony porse! Mit tudta ő, kit érdekelt milyen fajta, fő hogy nekik tetszik. Olló persze vérszemet kapott:- Noésakkonnivan? Az enyém meg szinváltoztatós, és ha dörzsölöd, lila, ha hidegre rakod, vagy bevizezed, akkor meg narancssárga, és ferrári, és az különben ám sokkal jobb... - (Micsoda bosszúság, így megnyirbálni az ember sikerét!) Ráhagyta, és azért végül csak elkezdődött az akadálypálya megépítése, és a verseny.

Egy idő után azonban ráunt.

5

(Minden kocka eltűnt, felszivódtak kiálló színükkel. A lassúdad fény egyre hurcolkodott odébb, ahogy telt a nap; laposabb lett a négyszöge, füldoklottak benne a szőnyeg indái. A firhang kacskaringós hajtódásai ámycsíkokat húztak rá, néha lábak is - hol kisebb, hol nagyobb. Mintha megindulna az egész, mint a vonat - és nemcsak benn, hanem kint is látni lehetne az események körmenetét) - és ha figyelsz, hallani a zakatolást. Kanizsára! No persze, vonatozás; az meg már aztán igen izé. Csak aki akaija, az autókázással együtt. Mindenki be van érte szarva, hát legyenek.

A szétszóródás eltűnt, egymáson sorakoztak a kockák mind, eltűnt a bosszúság is, épülgetett a kényes-fényes várpalota. Ha már egyszer az ember csak magára számíthat.

„Úgyhogymoszt jáccásziból tevagyaz apa, ész rájöszhogy megcal, északkor”