Irodalmi Szemle, 2010
2010/6 - MARGÓ - Aich Péter: „...Asztali csevegések” - Hitler módra...
....Asztali csevegések” - Hitler módra... 79 március 7-én). Na, és persze a művészetekhez is jól ért ez a fiatalkorában aránylag ügyesen pingáló amatőr. Persze, támogatja is, igaz, némileg egyoldalúan és szelektálva, a náci ideológia és a fajelméletek alapján, a koncentrációs táborok és az ottani kemencék segítségével. Mert az el nem ismert művész - Adolf Hitler - ugyancsak sajátosan pártolja a művészetet: még azt is fölveti, hogy a tehetséges embereket föl kellene menteni a katonai szolgálat alól. Akiket a koncentrációs táborokba zárt, azokat valóban fölmentették a katonáskodás alól. S nem voltak azok sem kevesen. Egyébként is föltűnően sok a párhuzam Hitler és Sztálin között. Sokban nagyon is hasonlítanak egymásra, s van olyan is, „bőviben”, amiben meg sajátosan különböznek egymástól. Ilyen az a fölfogás is, miszerint nagy szerencse az uralkodó számára, ha a nép nem gondolkodik, miként azt 1942. január 18-án kifejtette. S van még egy terület, ahol hasonlóan cselekszik a két diktátor: mindketten fölismerték, hogy az ellenzékből forradalmat csinálni, illetve gyakorolni a hatalmat két különböző dolog, amihez eltérő típusú ember kell. A diktatórikus hajlamú főnököknél ez jobban kidomborodik, és ami számukra ebben egyúttal előnyös, az, hogy az ilyen „személycsere” hatalmuk megszilárdításával jár. Hitler is pontosan látja, hogy forradalom és evolúció/fejlődés két eltérő tényező, s nem lehet permanens forradalmat csinálni, át kell térni az evolúció útjára. Ehhez, mint 1942. február 26-án mondja, három dologra van szükség: le kell bontani a rendi határokat, hogy bárki fölemelkedhessen, biztosítani kell mindenkinek a minimális lét föltételeit, s mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni a kultúrát. Ez így elméletileg rendben is volna, csak ugye meg kellene nézni azt is, mit értettek a diktátorok a kultúra alatt. Egy diktatúrában az sem meglepő, ha a vallást ellenségesen kezelik - ameny- nyiben nem használható ki közvetlenül a diktatúra alkalmazásában, mivel konkurenciát látnak benne. A nácik a zsidó vallást nem vallási, hanem rasszista okokból üldözték, a zsidókkal együtt, a kereszténységet viszont föltehetően az Újszövetség, a Vatikán, s az eléggé egyértelmű konkurencia miatt. Monologizá- lásában Hitler többször is visszatér e témára. 1942. augusztus 28-án egy teljesen abszurd filozofálás apropóján arról szellemeskedik, hogy a kereszténység nagyon u- nalmas, s hogy jobb lett volna az iszlámot elfogadni, mert akkor a germánok, mint kiváló harcosok már régen meghódították volna a világot, mivel az iszlám a harcosoknak a hetedik mennyországot ígéri. A világ meghódításától viszont idáig csak a kereszténység tartotta vissza. A kereszténység tehát nem is egyszerűen szálka, hanem gerenda a szemében. Ami nem akadályozza meg abban, hogy állandóan Istent, illetve (Istent behelyettesítve) a Gondviselést emlegesse amolyan új/helyettes vallás szellemében, amelynek, nemde, ő a prófétája. 1942. február 27-én nem érti, Isten miért nem tesz arról, hogy mindenki helyes nézethez jusson. Az, hogy szerinte mi a helyes, nem nehéz kitalálni. Egyúttal azonban Hitler nem érti, hogy bár Istent emlegeti, hogyan hihetnek benne intelligens emberek, hiszen Isten még meg is bünteti őket, s Isten nevében ráadásul még kínozták is az embereket. Hogy a náci ideológia nevében koncentrációs táborokat építettek, hogy a rasszizmus és a háború
