Irodalmi Szemle, 2010
2010/5 - TANULMÁNY - Mázsár László versei (A fény és a sámán(asszony), Gyökerek és temető, Nyári didergés, lélegezz még)
Mázsár László versei 67 Csallóköz - mátyusföld hangulata árad kis-duna ártere téved a horizontra keveredik égi színekkel felhők árnyakként asszisztálnak s a lelket szólító alkonyatból halványpirosan csöpög a jól ismert bánat az út mentén égre kiáltva az elmúlást diófák idézik szülőfoldtudat is itt lebeg valahol csillagszemü asszony érinti forrón kezem tekintetében radioaktív a ragaszkodás átjár forrón roncsol visszavonhatatlanul önzők s esendők céltalanok és számyaszegettek tépázottak és megcsonkultak az én szerelmeim gurul higanyszemekként a kérdés-sejtelem gyermekkori ösvényeken fagyot nem ismert decembervégen vele s anyámmal a temetőben botorkálunk apám sírjánál gyermekivé szelídül a múlt a márványfedél alól nem sarjadnak könnyek, nem bújnak elő elvetélt álmok szótlan dialógusom apámmal megfontolt felnőttien elmélyült furára sikeredett forgatókönyv... szülőfalumra szitáló esővel lehull az este és megbékél az őrködő csönd a nagykereszt mögött Nyári didergés Didergek a nyárban. Parányivá válók, összezsugorodom. Zötyögő buszban megérzem hirtelen: fogod kezem, itt vagy velem. Tiszta ágyékodra hajtanám most fejem.
