Irodalmi Szemle, 2010
2010/5 - TANULMÁNY - Mázsár László versei (A fény és a sámán(asszony), Gyökerek és temető, Nyári didergés, lélegezz még)
65 Mázsár László versei A fény és a sámán(asszony) Maró szél csókjával üdvözölt Jugra földje. Hűtötte lelkem s álmaim. Szellemként súgta: Női sámánom küldöm hozzád. Te csak várj, hallj, észlelj! Keresd és lásd a csodát! Cirbolyafenyő cirógatott, Irtis és Ob szentvízzel öntözött, lágysárga levelű sápadt nyírfák lebegtek körül. Torum szelleme magasba emelt, Erdők végtelenjének, tavak mély kékjének, hantik, mansik sóhajának lelke lettem. Elejtett szarvassal a földre estem, legendák ködébe botlottam, szankvaltap dallamától megrészegültem, hittem: beteljesült életem. S ekkor villant a sarki fény! Parányi volt, szőke fénycsomó. Rádöbbentem később: új dimenzió. Tajgai éjszaka hullt rám, lágy vízben fürdettek, fenyőillattal szenteltek, cirbolya-gallyakból ágyat vetettek. Lezárták szemem, s én mindent láttam. Árnyak s fények ölre mentek, űri szörnyek táncba kezdtek. Arcok és álarcok, sírás és kacagás,
