Irodalmi Szemle, 2010
2010/5 - TANULMÁNY - Kő-ország fia Amerikában (Lacza Éva beszélgetése Cselényi László, József Attila-díjas költővel)
36 Kő-ország fia Amerikában Mindezek ellenére szó sem volt arról, hogy bennünket is ki tudnak vinni, látogatóba. Arról már nem is szólva, hogy nekem soha eszembe sem jutott, hogy Amerikába mennék, egyrészt sejtettem, mennyibe kerül az ilyesmi, és ha nekem lett volna is kedvem valahová utazni, akkor Görögország vagy Egyiptom lett volna az úti cél. * Meg még egyszer Párizs. — Meg Párizs, úgy, ahogy mondod. Ráadásul elég közel volt a párizsi utazásom lehetősége. Ugyanis nem mindenki tudja, hogy Tornaija város díszpolgára lettem, és díszpolgárságomhoz egy születésnapi életműdíjat is kaptam, egy párizsi u- tazást. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy hallom, a tornaijai önkormányzat elég bonyolult gazdasági helyzetbe került, nem tudom, mi lesz az én párizsi utamból, úgyhogy erről ennyit. De vissza a beszélgetés elején általad emlegetett könyvekhez és írói elképzeléseimhez. Valóban, az elképzelt életrajzi trilógiám hannadik kötetére várok, amelynek ugye az első része a Gömör-problematikát fogja egybe, ez a Kőország. A másik Közép-Európa általam prezentált témakörét tartalmazza, a harmadik kötetem alaptémája pedig, mindig is úgy terveztem, hogy Párizs lesz. A kötet lényege az én Közép-Európán kívüli kalandozásaim, ami bizony a valóságban nem túl sok helye a világnak, valamint három év Párizs, csaknem ötven nap Amerika, ami ugyan nem túl sok idő, de intenzív élményekkel járó rövid szakasza életemnek, és persze meg kell említenem az erre vonatkozó virtuális, gondolati, irodalmi kalandozásaimat is. * De térjünk vissza a valóságos Amerikához, mit láthat belőle egy közép-európai, ilyen rövid idő alatt? — Számomra ez, a megismerés vonatkozásában, valóban kevés idő volt, bár az ismeretlen élmények intenzívebben hatnak, erősen rögzülnek és maradandóak, s ez sem mellékes dolog. Mindenesetre úgy adódott, hogy végeredményben az egész Egyesült Államokat bejártuk. A „kirándulást” New Yorkban kezdtük, és Los Angelesben, a Csendes-óceánnál fejeztük be. * * Feltételezem azt, illetve szinte mondhatom, hogy Cselényi László sohasem volt és sosem lesz vérbeli turista (el sem tudnám képzelni ebben a minőségben), mert eredendően olyan ember, aki a primer élményeket úgy folyatja át magán, hogy abból később valami írás szülessen, persze semmiképpen nem egy útikönyvszintű munka. — Ez valószínűleg így van. Véletlenszerűen jött össze, hogy miután megkaptuk a vízummentességet november 17-én, december 15-én már indultunk is a budapesti repülőtérről, ahol akkor éppen sztrájkkészültség volt, úgyhogy „jól kezdődött” az utazás. Ez egy külön történet, amelyre most nem akarok kitérni, mindenesetre én időben közöltem Zsuzsa lányommal, hogy ha már kell, akkor utazunk, de én hónapokig „otthon”, Las Vegasban, biztosan nem fogok ücsörögni. Hallottam
