Irodalmi Szemle, 2010
2010/5 - TANULMÁNY - Duba Gyula: Önmaga utókora (Tőzsér Árpád: Csatavirág. Létdalok)
26 Duba Gyula Ez az újszerű magány eddig ismeretlen érzés, korábban kevésbé elgondolható lelkiállapot, egy-két évtizede erősödik körülöttünk és bennünk. S mintha még a tudomány döbbenetes eredményei sem növelnék a tisztánlátás esélyeit és oszlatnák a metafizikai homályt! Inkább tanácstalanságot keltenek. Az összefüggések áttekintésére és megértésére igyekvő tudatban bizonytalanságot, káoszt okoznak. Mintha ez a tehetetlenség a hitetlenség vagy új hitek - hiedelmek - kovászát dagasztaná. De a kozmoszba készülődő ember jövő kalandjait is nehéz, szinte lehetetlen elgondolni. Csak hinni lehet bennük! Kénytelenek vagyunk olyan fogalmakban gondolkodni, olyan szavakkal Játszani”, melyek pontos tartalmát nem ismerjük! A szív nem érzi meg és a lélek nem éli meg valóságként őket. Az emberiség kozmikus patthelyzete ez! A Vezérmotívumok (.Finnegan halála, 2001.) című versében Tőzsér így látja mindezt: „ Új cél és új Én kellene! Valami, / ami globálisan is oké. / Valami új ma- hayana, /de nem a barbároké!” A mahayana a Buddha Három Testét (az Abszolút Valóságot, a Buddhát mint világszellemet és kisugárzását, az Embert) vallja. A költő Léggyökerek (2006) című kötete hasonló nyomokon jár: a gyökér általában a földbe kapaszkodik, abból nyer erőt, Tőzsér gyökerei újabban, mint a léggyökér, a teljességet: a földet, az eget s az embert tapogatják. A Csatavirágban mindez, a feloldandó ellentmondások, a paradoxon és „fogalom-lét” filozófiája az önkeresés eszközévé lesz, nyelvi anyaggá és stílusképző erővé válik. De nem lehet a Csatavirágot úgy olvasni, hogy közben a Finnegan halálára és a Szent Antal disznajára (is) ne gondoljon az olvasó. Mint mondtam, Tőzsér a vers „túdora”, benne él, annak állandó tanulmányozója és értője! (Lásd: Tanulmányok költőportrékhoz, 2004.) Gyakran maximalistának véltük, pedig számára ez így „természetes”. Fél évszázad során tekintélyes szellemi „birodalmat” alkotott meg ily módon. S mintha a költő magányosan uralná birodalmát, és sasként körözne felette. S olyan érzésem is van, hogy bizonyos táj elemeket (gyerekkor, fiatalság, család és Gömörország) onnan, a magasból még pontosabban lát: egyre gyakrabban emlékezik. Nem feltűnően, nem kihívóan, inkább szinte szemérmesen, mint akinek a nemzet, a haza, a nép s a szülőföld maga a lét, amit nem is kell külön néven nevezni! Ehhez társul Közép-Európa, s benne a Kárpát-medencei magyar nyelvi térség. A Létdalok erről is szólnak. Törvényszerűen lép színre Mittel úr, előbb fogalomként, később emlékként, majd az Utószó pokoljárásokhozban Mittel Armin prágai poétaként (aki az avantgárd Forbáth Imreként azonosítható), s a „mogorva csillag” árnya és a költő anyjának emléke meg Finnegan Timót „hórihorgas alakja”, és további árnyak, jelek és helyek az életút köveiről. A Csatavirágban olvasom: „Volt hangok egy lesz hangszeren”, majd ezt: „Előtte más tett, utána más én. ” Késői számadásos versek ezek, de nem Arany János-i „őszikék”, nem elégia van bennük, hanem szembeszegülés, érzés a hangú-
