Irodalmi Szemle, 2010

2010/4 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Csehy Zoltán: Fényben és árnyékban (Németh Zoltán Penge című kötetéről)

KÖNYVRŐL KÖNYVRE 81 Fényben és árnyékban (Németh Zoltán Penge című kötetéről) „Kicsi vagyok még / ha kell bilire állok / hogy elérjem a lányt / hogy meg­puszilhassam / azt akit kijelölt nékem / múzsámul / az Isten” - vetette papírra e kor­szakos sorokat egy szlovákiai magyar költő 2004-ben. Aligha létezik irodalomértő ember, aki e sorok elolvasása után (ha nem puszta mazochizmusból, vagy a dilet­tantizmus olykor hatványozottan létező szelíd bája iránti olthatatlan vágytól fűtve) nem dobja sutba a fenti „verset” tartalmazó kötetet. Németh Zoltán többek közt ezt a müvet is kézbe vette (sok más hasonló mellett), hiszen e téren is meglátta a kri­tikusi kihívást, na, nem az ítéletalkotásban (ez egyértelmű), hanem a róla szóló kri­tikaírás perverz varázsában: kétségtelen, Németh szövege (akárcsak Karinthy vagy Radnóti hasonló, dilettáns szerzőkkel foglalkozó írásai) nem minden tanulság és szellem nélküli tennék. Az Új Szó című napilap hasábjain 2006 júliusától 2007 júliusáig egy esz­tendőn át tartó, Penge című speciális zsumálkritikai rovat kerek esztendeig borzol­ta a hazai kisebbségi kedélyeket. Részint azért, mert a hallgatás beleegyezés logiká­ja szerint szerveződő szlovákiai magyar dilettánsok váratlan módon szembesítve lettek teljesítményükkel, illetve a tiszteletkörökként lefuttatott könyvbemutatók megrendelt sajtóvisszhangjaiba révedő elégedett alkotók is kizökkentek a rutin­folyamat rendjéből, részint, mert a kritikusi ízlés egzakt kivetülést is nyert, Németh ugyanis 1-től 10-ig terjedő skálán pontozta is a műveket. Kétségtelen, hogy az írá­sok jelentős időszükében készültek, a napilap pergős ritmusa szerint, ez magyaráz­za azok „műfaji” sokféleségét is: vannak remekbe szabott kisesszék (Tőzsér, Gaz­dag, Lövétei, Kemény, Parti Nagy), irodalomtörténeti betájolások, laza recenziók, szatírák és egyes konkrét szövegek tapasztalatai alapján írt mikroelemzések. Németh csak módjával használja az irodalomelméleti karakterű kritika nyelvi, ter­minológiai arzenálját, értekezői nyelve közvetlen, magyarázó és láttató, érvelő és felmutató. Hz nem jelenti azt, hogy szemléletmódja is valamiféle egyszerűsödésnek esne áldozatul: épp ellenkezőleg, mindig szövegcentrikus tud maradni, értelmezői poénjait éppúgy, mint kifogásait a szöveg szüli. A magyar kritika berkeiben is szo­katlan az a nyíltság, mellyel Németh felvállalja és számokba szublimálja egészen konkrét véleményét. „Ebben a regénynek alig nevezhető szövegben nem történik semmi”, veti oda Mizser Attila azóta olaszul is megjelent Szöktetés egy zsúfolt területre című művéről, „várnia kellett volna a megjelenéssel” - hangzik sokadszor az imperativus. Grendel Mátyás király-regényét például ,jó értelemben vett in­tellektuális lektür”-nek nevezi, egy bizonyos BuSzabó Dezső kötetéről pedig meg­állapítja: „verseit leginkább a semmitmondó állítások, nagy szavak, akaratlanul ön- parodisztikus sorok, patetikus kijelentések, naiv közhelyek szövik át. Hosszú az út Berzsenyiig”. A napilapstruktúra szűkre szabottságai mellett a kritikusi-írói feladat

Next

/
Thumbnails
Contents