Irodalmi Szemle, 2010
2010/4 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Csehy Zoltán: „...a kritikus, mint epigrammaköltő...” (Cselényi László A kezdet s az egész című kötetéről)
78 KÖNYVRŐL KÖNYVRE ra a leplét” (Rába György ford.). Cselényinél már a korai Téridő-szonátában megvan áttételesen a Mallarmé-párhuzam, igaz, ironikus felhangokkal: „az asszony a tükör előtt tükröm tükröm mondd meg nekem nézegette a ránc sokat ki a legszebb mondd meg nekem sok volt immár szeme körüli a világon mondd meg nekem a ránc visszakacsint az ágy mondd meg nekem mondd meg nekem”. Cselényi életművének java tehát egy lapjaira szedett, bekevert partitúrához hasonlítható, vagy még inkább jellemzi az a tendencia, melyet egy Cselényi-tanul- mányómban Umberto Eco nyomán Gönczöl-szekér effektusnak neveztem el. „A Nagy Göncöl nem mint valóságos rajzolat létezik, csak akkor látjuk valóban a szekeret, ha kapcsolatot létesítünk az ilyen módon jelzett csillagok között. (...) A konstelláció tehát nem más, mint a lehetséges formák állandóan nyitott választéka” - írja Eco, s ez a nem valóságos valóság mintegy modellálja a Cselényi-univerzum lehetséges recepciós modelljét is. Ez a tendencia kiválóan megőrződött a kötet végén található aleatória-átdolgozásban, bár a megszokott grafikai, tipográfiai irányok (kurzív, verzál, kapitális stb.) szinte eltűnnek, azaz a korábbi javaslatok, potenciális játékszabályok mintegy feloldódnak a szövegben, s a valamelyest szabályozott aieatória helyett a cage-i értelemben vett ún. chance music felé veszi az irányt. Az eljárás a kiszámithatatlanság mértékének maximalizálásával és a szervezettség minimumának előtérbe állításával Cage szavaival élve „ismeretlen kimenetelű aktusokat” eredményező folyamatokat gerjeszt. E tömbösülés azonban nem feltétlenül képes arra, hogy átforduljon műalkotásba, vagy legalább termékeny javaslatot tegyen a műalkotás irányába elmozduló intellektuális olvasói tevékenységre. Cage maga sem volt teljesen biztos abban, hogy a chance music technikája müvet eredményez-e, vagy a mü maga a mü kialakítására irányuló erőfeszítés, mely szerencsés esetben váratlan szépségtapasztalatként vagy a megértést modelláló folyamatként csapódhat le. Minduntalan átalakulási, átalakítási, hangulatváltó és hangolási folyamatok közepébe csöppenünk, melyet még mindig a vele párhuzamba állítható stockhauseni „stimmung”-koncepció fejez ki a legjobban. Az Esterházy Péter szavaival élve irodalmunk „legelszántabb avantgárd költője” -ként elhíresült szöveggenerátor fáradhatatlanul alakítja, növeli, keresztezi szövege léttereit, melyek ugyanakkor egyre-másra értelmezik önmagukat is. Az átváltozások során egy-egy klasszikus értelemben olvasható, lineáris szöveg kilép eredeti teréből, és egy-egy montázsban oldódik fel, hogy később, akár részeiben vagy akár egészként újra felbukkanjon. A költő szavaival élve a „szóbazár-bank” így lesz „elárult zene szivacs-zene”. A szó zenévé transzformálódásának folyamata meglátásom szerint Cselényi költészetének egyik hatalmas tétje: elsősorban több szólamban, számos ato- nális megfontolást érvényesitő, szimultán megszólaltatandó hangzó anyagot produkál, mely a szó testének analízisével is nagymértékben összefügg. Ez utóbbira utal a szótest boncolása, a hang leválasztása vagy épp redundáns hozzáadása, a sor
