Irodalmi Szemle, 2010
2010/3 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: Monológok áradása (Egressy Zoltán Most érsz mellé című kötetéről)
86 KÖNYVRŐL KÖNYVRE Monológok áradása Egressy Zoltán Most érsz mellé című kötetéről Hány hang beszél egyszerre egy íróban? Egressy Zoltán mintha nem tenne mást Most érsz mellé című novelláskötétében, mint hogy szabadjára ereszti a benne (mármint a szerző fejében) beszélő rengeteg különféle hangot, hogy azok a maguk zajos szertelenségével, parttalan disszonanciájával kialakítsák a saját világukat. Ezek a hangok aztán összevissza csatangolnak, keresztezik egymást, zúgnak, suttognak, áradnak, majd visszahúzódnak, egymásba karolnak, hogy aztán újra eltaszítsák egymást. Egressy Zoltán úgy bocsátja elénk ezeket a vadóc hangokat, akár egy porondmester a maga cirkuszi állatseregletét; a kötet olvasása közben pedig nemegyszer előtérbe kerül a kérdés, felül bír-e kerekedni a porondmester/idomár ezeken az öntörvényű teremtményeken? Másrészt pedig: valóban minden esetben önálló, egyszeri és megismételhetetlen hangról van szó, avagy a tizenhét szöveg közül e- gyesek egymás nem túl jól álcázott kiónjai? Harmadrészt: valóban szükség volna-e rá, hogy az egyes hangok, az egyes történetek végül úgy álljanak össze a látszólag anarchikus kavargásból, hogy ezzel a Nádas Péter-i Párhuzamos történetek szerkezete kisprózái megfelelőjének megalkotására tett kísérlettel találjuk magunkat szemközt? Nem biztos, hogy ezekre a kérdésekre a kötet elolvasása után maradéktalan választ kapunk, inkább erős kétely marad meg bennünk, amely akár a szövegek olvasása nyomán támadt lelkesedésünket is lelohaszthatja. Egressy Zoltán, az elismert drámaíró első kisprózakötetével mintha túl nagyot akart volna markolni, s közben túl keveset fogott. A történetek főhősei szinte kivétel nélkül tanácstalan bolyongásra indult, kissé őrült figurák, rendszerint szakításon vannak túl, reménytelenül szerelmesek, s céltalanul kóborolnak, bele a nagyvilágba, hogy Budapesten, Baszkföldön, Párizsban vagy Brüsszelben, teljesen mindegy. Tulajdonképpen sehol sem érzik magukat otthon, inkább csak vágyódnak valahova, maguk sem tudják, hova: ez az örökös, kielégíthetetlen vágyódás a novellák főhőseire egyöntetűen jellemző. A professzor az erdőben őgyelegve találkozik egy angyallal, az ékszerész egy hajnali sétán fut össze saját végzetével, a Most örülök neked c. novella főhőse a brüsszeli kocsmákat járva akad össze a sátánnal, a záró szöveg elbeszélője pedig egy céltalan, mámoros autóút során botlik bele ismerőse rejtélyes szerelmébe. Titokzatos találkozások, sorsok meglepő összefonódásai: egy idő után azonban éppen az volna a meglepő, ha egyes sorsok nem fonódnának össze. A kötet közepe táján ismétlődni kezdenek
