Irodalmi Szemle, 2010
2010/3 - KÖSZÖNTJÜK A 80 ÉVES CSOÓRI SÁNDOR KOSSUTH-DÍJAS KÖLTŐT - Duba Gyula: Szégyen (1) (regényrészlet)
Szégyen(1) 13 tettek, nem lettek élénkebbek, várakoznak. Morvái úgy érezte, hogy jöveteléről tudomásuk lehetett, őt várják. Meglepődött ezen, de nem gondolta át. Örült, hogy éppen most, amikor személyes problémái, lelki gondjai vannak, találkozhat velük. Amióta a Szlovák nemzeti felkelés terén lezárták a közforgalmat s csak a villamosok járhatnak erre, meg korlátozott mértékben személyautók, gyér a közlekedés. A kisszámú gépkocsit s a villamosokat fények állítják meg, a fehér csíkos zebrán a járókelőknek van előnyük. Az író elmosolyodott, ahogy meglátta őket, feléjük indult, s azok mozdulatlanul figyelték, ahogy közeledik.- Szervusz, komám...! - mosolyog a Bajuszos, de nem mozdul -, látom, a kalapodhoz ragaszkodsz, jól teszed...! Az igazi férfi kalap nélkül nem ember...! Neki is kalapja van, esőverte, kopott pörge kalap, biztosan ül a fején, mint egy megszokott anyag, mely már szinte testrész, a tarkóján kitüremkedik alóla hullámosán dús, ősz haja. Szeme távolian csillog. A Költő erős szálú sötét haját összekócolja a szél, a távoli Vár felől éri a Széplak utcát, kényelmesen végigfut rajta, könnyedén és otthonosan, üde változatosságot hoz a kora délutáni képbe, a mozgalmas utca hosszába, a Széplak utca sosem néptelen. Állandóan teli emberekkel, egymással szembe futó villamosokkal, néha egy-két autóval, a belváros egyik fő ütőere. A Költő komolyan figyeli az érkezőt, marcona arca nyugodt, tekintete mintha enyhén derűs lenne, szinte mosolyog a szeme, valahogy egész lénye távolinak tűnik fel, mégis melegséggel teli, arca jobb felén a kisebb horzsolás helyét már var fedi.- Verekedtél...? - kérdezte őt Morvái -, mi történt veled? Összekarmoltak, pajtás...?!- Elbánt velem egy cimborám... - mondja tárgyilagosan, mintha rendjén lenne a dolog, mindennapi ügy -, de egész délután együtt ittunk az ASZÓ hátsó bejáratánál, a kis téren, ahol az utolsó városi verebek tanyáznak, a tujabokrokon zsi- natolnak... aztán, hogy sötétedni kezdett, pénzt kért tőlem, hogy megy valamilyen asszony után, de nem adtam neki... egész nap velem iszol - mondom neki -, hát ne koslass könnyű nők után!... De ő... hogy tisztességes asszony s ő megy hozzá, unja a céltalan vedelést, hogy az asszony várja és vacsorát főz, erre összevesztünk... ledöntött a földre, a mellemre térdelt és elvette a pénzemet, volt még száz koronám, honorárium a versemért... egy korona nélkül ott hagyott a gazember....!- Rablás... - vélte Morvái -, erőszakos rablás... meggyűlne a baja a törvénynyel, ha feljelentenéd...!- De hát... együtt ittunk... mondtam, hogy haver...!- Ilyen ügyei vannak... — legyint a Bajuszos megvetően —, már csak a csőcselékkel érzi jól magát... elmerül az alvilágban... Valamiféle archaikusság árad belőlük, némi vonzó avíttság, klasszikusan életszerű megkopottság, ők azok, a régiek, nem változtak s már nem is változhatnak, belemerevednek az időbe... örülnek egymásnak s szinte egyszerre mondják: induljunk beljebb, az otthonosság irányában, aztán majd valahol kikötünk, betérünk egy pofa borra, végső esetben a Parasztoknál...!
