Irodalmi Szemle, 2010
2010/3 - KÖSZÖNTJÜK A 80 ÉVES CSOÓRI SÁNDOR KOSSUTH-DÍJAS KÖLTŐT - Csoóri Sándor: Hogy mi a költészet, nem tudom 10 Jánossy Lajos: Csoóri Sándor 80
4 Csóri Sándor 80 éves Az ördög rontott meg minket, magyarokat! Dörmögünk, zúgolódunk, vörösre veijük öklünkkel a homlokunkat, hogy igazunk legyen. És - mit ad Isten - az lesz! Kevés idő telik el a siker esélye után, kifújjuk magunkat, és belenyugszunk abba, hogy igazunk lett. * * * Hogy mi a költészet, nem tudom. De azt, hogy milyen a költészet, azt sokkal inkább tudom. Mondok egy példát: a felhők alatt röpül a madár. Ez a valóság maga. A cifrázatok nélküli tény. Ha így, meztelenül leírom, csak a szemem működik, és nincs benne semmi többlet. De ha valamivel többet szeretnék a valósággal kifejezni, finoman ki kell bővítenem a sort. A nyelv több száz változatot is rejtegethet. Hadd mondok most csak egyet: folszáll a madár, és hajigálja hátrafelé a felhőket, mint menyasszonyi fátylat. * * * A képzeletem hol játszik velem, hol borzolja az idegeimet. Tegnap este a város egyik elhagyatott utcáján sietve mentem a Rákóczi tér felé. És váratlanul az jutott eszembe, mi lenne, ha valamelyik kapualjból előlépne egy ismeretlen alak, és pisztolyt fogna rám. Mit csinálnék? Elfutnék? Azt súgja az ösztönöm, hogy az volna a legrosszabb megoldás, hiszen dühbe hoznám az újmódi kapcabetyárt. Hát még mi mást tehetnék? Például azt is megkérdezhetném tőle váratlanul:- Mondja, uram, van önnek fegyverviselési engedélye? * * * A tárgyszerű dolgok sűrűjéből elcsalogatni a lelket a sejtelmes felé - ez is a költészet föladata. Nem is a legegyszerűbb! * * * A Föld hatmilliárd emberéből csak ötszáz millió él gondtalanul. Öt és félmil- liárd pedig sápad, káromkodik, már a tükrét is eladná egy szelet kenyérért, egy marék rizsért. * * * Nemzeti önképünkhöz minden órában nélkülözhetetlen volna a költészet. Kezdjük egy Ady-idézettel: Sose tudott az igazsághoz Igazunk minket eljuttatni... Folytassuk tovább Adyval. A Hőkölés népe két sorával: Sose harcolt még harcot végig, Csak léhán és gyáván kavarta. Olyan érvényű sorok ezek, mint a XVIII. században Berzsenyi vagy később Kölcsey, Vörösmarty vagy Petőfi sorai. A profetikus hang legelőször Berzsenyiből tört föl, a nagy magányosból:
