Irodalmi Szemle, 2010
2010/2 - MARGÓ - „Csupán annyira botrányos, mint egy dadaista vers”
MARGÓ 93 hetőbb, szerintem legalábbis, mint amilyennek az igen távol lévő Kertész Imre prognosztizálja. A szélsőjobbnak egyre inkább szava van, valóban egyre sikeresebben hackelgeti a demokráciát, mind erőszakosabban terelgeti és tematizálja a médiát, függetlenül annak ízlésétől és pártállásától. Játszik vele, növekvő egér a zavarodott macskával. Lát-e esélyt arra, hogy a születésnapi interjú körüli hírverés és polémia ne befolyásolja Kertész Imre műveinek magyarországi olvasatát? Milyen következményeket jósol? B. Zs.: Egy mü vagy életmű olvasatát, hatását írói nyilatkozatok - szerencsére - aligha befolyásolják, a müvek önmagukért beszélnek, önjárók. A médiahisztéria elmúlik, a művek, olvasók maradnak, az olvasatok pedig, feltehetően koronként változnak. N. Z.: Egy szövegcentrikus olvasat számára lényegtelennek tűnnek a szerzői önreprezentáció elemei, egy kultúrantropológiai értelmezés viszont fontos következtetések kiindulópontjának tekintheti. De, szerencsére, az olvasói és értelmezői nézőpontok, stratégiák mérhetetlenül sokszínűbbek annál, mintsem hogy erre a kérdésre egy általánosító válasz születhessen. Azt azonban ne várjuk el ettől az interjútól, hogy Kertész Imre legfontosabb szövegévé válik, nem kezelhetjük a szerző életművének csúcsaként. P. N. L.: Mű? Olvasat? Következmény? A müveket ezúttal tán hagyjuk. A műveket relatíve kevesen olvasták és olvassák. Aki most hörög és tajtékzik, és netán olvasott Kertésztől valamit, semmit sem értett meg belőle. Ahogy az olvasatot, úgy a nemolvasatot sem befolyásolja ez az interjú. Következményeket meg nem jósolok. A következményeken jórészt már túl vagyunk. „A magyarság régi terhei - a hazugság és az elfojtásra való hajlam - jobban érvényesülnek, mint eddig bármikor. Magyarország hábonís szerepe, Magyarország és a fasizmus, Magyarország és a szocializmus: mindez nincs feldolgozva, mindezt csak kozmetikázzák és szépítgetik. " — mondta Kertész Imre az ominózus interjúban. Ön szerint segíti-e ez a megfogalmazás a múlttal való szembenézést? B. Zs.: Végül is mi az, amit nem így kellene megfogalmazni? Erről szólt az elmúlt húsz évünk, hogy nincs feldolgozva, s hogy most ezért tartunk itt, ahol tartunk. A probléma persze az, hogy egy Nobel-díjas író óhatatlanul is egy szimbolikus térben mozog, akár akarja, akár nem, s nyilatkozatai már nem tudnak pusztán magán- véleményként elhangzani, akármennyire is elutasítja, megtagadja a kollektivitás terhét és felelősségét (mint magánember, mert mint író, ugyebár, ottan van az életműve, ami ezt megteszi - és akkor meg miről beszélünk?). A retorikai tér kinyílik, mely térben másként hangzanak bizonyos megnyilatkozások. Éppen ezért, a meggondolatlan fogalmazás és az árnyaltság hiánya (az interjú egyéb részein) adott esetben nem segít. Hazaszeretetből is fakadhat olykor sokkterápia, de számolni kell az
