Irodalmi Szemle, 2010
2010/2 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Kulcsár Ferenc: Ki is hát ez a Szivárvány lovag? (Csóka Ferenc: Szivárvány lovag kalandai)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE 87 rétjeivel, Tintakék és Citromsárga manóival, Vérvörös óriásaival, Égkék anyóival, Koromfekete varázslóival, Kakaóbarna törpéivel, Színeváltó Hüméreivel, Sárgarépa orrú banyáival, Vörös Filkóival. De kérdezzük meg még egyszer: ki is hát ez a Szivárvány lovag? Az író al- teregója? Az ifjú Don Quijote? Egy 21. századi Thyl Eulenspiegel, Lúdas Matyi vagy Kakuk Marci? Hiszen ö is ugyanolyan lurkó volt, virgonc és rakoncátlan, mint a többi társa, s pelyhedző állú legényként tettvágy feszítette a keblét, dicsőségre, hírnévre vágyott. Mégis, az iró sejteni engedi, hogy valami különös, valami más is lakozott benne. Elárulja nekünk, hogy az ősi népek egyfajta beavatás által megmutatták a felnőttkor küszöbén álló ifjaknak a világ igazi valóságát, a mindenséget teremtő Lény szépséges országát, melynek látása megszabadít a halálfélelemtől. Nos, Hajnalpírt, a későbbi Szivárvány lovagot is ilyen szellemben nevelték a bölcs öregek, a vénséges vén manók. Egy barlangban lakott, s legtöbbször a tökéletes jóságról merengett, amit a felső világba lépéssel akart megtapasztalni, hogy tarisznyájába tehesse a megvilágosodás lélekemelő élményét, melyet majd egy életen keresztül segítségül hívhat. De ez nem jelenti azt, hogy valamiféle elvont misztikus vált volna belőle, éppen ellenkezőleg: nem holmi tűlvilági aranyérem megszerzése lebegett a szeme előtt, hanem a lelkiismeret embere lett, s az igazak útját járta. Harmadszor is kérdezzük meg, kicsoda hát ez a Szivárvány lovag? Egyszerű halandó ő: hiú és esendő, gyámoltalan és bátor, öntelt és segítőkész, gonosz és jó. Ez leginkább akkor derül ki, amikor a hétfejü sárkány ellen indul küzdeni, s megpillantva a félelmetes szörnyet, ez első ijedelem múltán kacagásban tör ki; mert bár a sárkány puszta megjelenésére dobhártyaszaggató dörrenéssel többezemyi darabra hullott szét a barlang egyik sziklafala, s lovagunkat úgy dobta félre a robbanás keltette nyomás, mint orkán a száraz falevelet, mégis, annyira röhejes volt szegény pára, hogy hősünk valami tréfás mesében érezte magát. Idézek a pompás leírásból: „A sárkány böhöm, oszlop vastagságú lábpáron nyugvó pikkelyes teste vörös színben pompázott, két oldalán karnak látszó, háromujjú nyúlványok hadonásztak türelmetlenül, hátul fajtájához illő, ormótlan farok sepregette buzgón a törmeléket. A hústömeg tetején pedig szép rendben sorjáztak a nyakak, melyeken a képet megkoronázva, ott díszelegtek a kabaréba illő fejek.” Szivárvány lovag ott, a döbbenetben ismeri fel, hogy ez a hétfejű szörny épp olyan, mint az Ember. íme a hét fej: „A kopasz kivételével szőke volt valamennyi és jellemüket tükröző frizurát hordtak. A morcosnak rövid tüskeszakállak meredeztek elő a kobakjából, az ábrándosnak hosszú, sima üstöké volt, az álmos borzasán pislogott, az agresszív a tarajra esküdött, a gyámoltalant rövidre nyírták, a vigyori heverészett, a filozófus hatalmas, szerteszét álló hajformát választott.” Vajon ki lehetett a fodrászuk? Maga a Teremtő? Hét fej, hét jellem, egy testen belül. Nem hasonlatos az emberhez? Szivárvány lovag szerint igen: Bennem is megvan ám a gonosz, vallja be a sárkány filozófus fejének. Csakhogy a mindenféle énjeim összefogásával állandóan leszavazom. Vagy megbüntetem. Ezért cselekszem többször jót, mint rosszat. Ti hatan győzzétek meg a hetedik, gonosz fejet! De kérdezzük meg negyedszer is, kicsoda ez a Szivárvány lovag? Ő az, aki barangolásai és kalandozásai során próbatételeket gyűjt bélyeg helyett, hogy közeled
