Irodalmi Szemle, 2010
2010/2 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: A hiábavalóság emlékműve (Krasznahorkai László Áz utolsó farkas c. kötetéről)
83 KÖNYVRŐL KÖNYVRE A hiábavalóság emlékműve Krasznahorkai László Az utolsó farkas című kötetéről Krasznahorkai László megint vett egy mély lélegzetet, amiből ezúttal is valami „súlyos” dolog született, egy kis könyvecskébe foglalva. Hiábavalóság és megvetés - már az első oldal első soraiban felbukkan a két kifejezésjelezvén, hogy ezúttal (is) ezek határozzák meg a szöveg irányát. Egy értékeken túli, hitelét vesztett világba kalauzol bennünket Krasznahorkai László Az utolsó farkas című elbeszélése, ahogy az a „nagy kívülálló” könyveinél lenni szokott. Az ünnepélyes, piros vászonkötésben megjelent könyvecske központi figurája egy elzüllött, lecsúszott német filozófus, aki egy ócska berlini csehóban tölti a napjait, egy bunkó vendég- munkásnak mesélve a maga zavaros történeteit. Krasznahorkai nem viseltet különösebb elfogódottsággal saját hazája iránt, ezt jelzi, hogy a német filozófus érteden közönsége történetesen egy magyar nemzetiségű pincér, aki általában azon búsul, okvetetlenkedő törzsvendége miért nem inkább valami kelet-európai vagy legalább valami jó csaj. Krasznahorkai nem fest sokkal üdítőbb képet az elbeszélés színteréül szolgáló német fővárosról sem, ahol mindenki állandóan köpköd: „ ...mindenki állandóan köpött, a- hogy ment vagy állt valahol, még akkor is köptek, ha néztek egy kirakatot, vagy várták a buszt, s talán ezért, és ettől ragad az egész, ahogy ment, itt nem lehetett sétálni, mert az ember úgy érezte, rögtön beleragad..." (7.) Az értetlenség, a teljes közömbösség, az idegenség több szinten is megjelenik a szövegben. A környezet tulajdonképpen minden szereplő számára idegen: ahogy a magyar csapos számára idegen a német főváros közege, a lecsúszott filozófus ugyanúgy nem érezheti magát otthon az olcsó lebujbán, a bevándorlók, drogosok, munkanélküliek között. Tökéletes alkotói és egzisztenciális válságban tengődik: korábban írt könyveit teljes közöny fogadta, a példányokat bezúzatták, fejtegetései mindenkit hidegen hagytak. Kénytelen volt tehát visszavonulni a teljes homályba, a Sparschwein nevű, már nevében is közönségességet és színvonalon aluliságot sugalló kocsmába, ahol napi néhány sör mellett üldögélve temeti önmagát. Ebből a nyomasztó környezetből indul a szövegen belüli elbeszélés, amely tulajdonképpen egy vadőr, Jósé Miguel története, bár ez nem derül ki rögtön. A szövegen belüli elbeszélés színhelye, a spanyol Extremadura egzotikus terep, s már nevében is jelzi a „kívüliséget”. Ide jut el a lezüllött filozófus egészen rejtelmes módon, hogy felkutassa az „utolsó farkast”. A történet, amely a német filozófus spanyolországi útjáról szól, gyakran megsza- kíttatik, hogy a szerző főhősén keresztül elmélkedjen a „gondolkodás végéről”, a nyelv teljesen alkalmatlanná válásáról mindenféle kifejezésre, a végtelen romlottságról, a ka-
